Stresszi-jó

Hogy az a..... hogy ne mondjak valami csúfot... szesszió semminek nem jó csak a stressznek... hogy a csuda vigye el... épp ésszel ezt nem bírom felfogni, hogy gondolják a nagyok... egyszerűen nem értem azt, hogy amikor olyan szakokat végzünk amiken a későbbi életünk során, természetesen ha sikerül elvégeznünk akkor életek fognak múlni rajta... szóval számomra ez érthetetlen... hogy feladnak egy akkora anyag mennyiséget amit képtelenség megtanulni ennyi idő alatt... én úgy gondolom, hogy ilyen típusú egyetemeken, mivel amúgy is több évesek, mint az átlag szerint úgy kéne megosszák, hogy azok az orvosok, gyógyszerészek akiket ki termelnek azok hatékony munkát tudjanak végezni... de mi nem ilyenek leszünk... mi totál bunkók leszünk, akik semmit nem tudnak... oszt ha az emberek a kezünkben halnak meg vagy a mi hibánkból akkor a francot se fogja érdekelni... maximum bezárnak és a hülye idegronccsal kevesebb.... ezek nem épeszűel egyebet nem lehet mondani... ahelyet, hogy abban járnának, hogy jó szakembereket termeljenek ki, inkább azon kéne legyenek, hogy minél eszesebbeket és talpra esettebbeket... de nem... mivel a mi egyetemünkön az a lényeg, hogy minél több pénzt behajtsanak és minél rövidebb idő alatt tudják veled megérteni, hogy nem hülye vagy... hanem a leghülyébbnél is hülyébb... egy utolsó szarházi... semmirevaló élőlény... még ember számba sem vehető teremtmény... ezért nem írtam szándékosan, hogy ember...

Nem-et soha...

Nem... sajnálom... de nem fogod ezt megkapni tőlem soha... nem foglak soha arra kérni, hogy ne menj... még akkor sem ha érzem, hogy darabokra hullok szét ha így teszel.... inkább úgy ahogy tudom átszenvedem az este hátralevő részét, de akkor sem... tudom, hogy ezt várnád tőlem, de erre nem a megfelelő embert találtad meg... mert én az soha nem leszek... még akkor sem ha belehalok egy este ebbe... és azt meg pláne nem értem, hogy hogyan tudsz ráérezni arra, hogy mindig akkor menj el amikor a legjobban lenne rád szükségem... és aztán az még szarabb érzés... és az ilyen esetek minimum 90%-ában így szoktam járni... hogy ne mondjak tőbbet... szóval hihetetlen, hogy mindig bele élem magam valamiben... hogy na ezután beszélünk... vagy valami hasonló... már csak ezt a kevés időt kell kibírnom valahogy... nagy nehezen... szóval igen... minden egyes esetben sikerül magam elringatnom valami ilyen kis tündérmesébe aztán jön a pofon vágás, hogy héjjj ébredj Csipkerózsika, mert a herceg már megint "átbaszott"... még szerencse, hogy már megint bele élted magad valamibe és, hogy már megint sikerült kapnod egy jókora ébresztő pofont, hogy már megint amikor valamit a legjobban akarsz pont akkor nem fogod megkapni... yuppi... és aztán ezt a történetet még játsszuk el... egy héten egyszer vagy kétszer... esetleg háromszor??? mikor mit dob a gép éppen... majd holnap kapok belőle eleget ígéri megnyugtatólag.... vagy ki tudja... ki a franc tudja mit hoz a holnap??? vagy higyyjem el ezt is aztán megint kérem a szokásos pofonomat, hogy jusson eszembe, hogy már megint beszoptam... elegem van abból, hogy lassan már aludni sem tudok... és elegem van abból, hogy minden nap úgy kellek fel, hogy fordul ki a gyomrom a számon attól, hogy már megint fel kell kelni... és nem azért, mert fáradt vagyok... ezzel nem szokott problémám lenni.... csupán azért mert nem látom a felkelésem értelmét.... aztán szép lassan ahogyan telik a napom... az embereknek... az eseményeknek... talán sikerül is egy kis életkedvet önteniük belém... hogy ne csak azért kelljek fel, hogy a visszaszámláló naptáramban átfordítsam a kis kockát minden reggel egy kisebb számra... tehát ha nagy nehezen sikerül is ez nekik.... akkor tuti, hogy estére kapok egy pofont, hogy a fejem megcsavarodjon a nyakamon és megint minden vissza röpüljön a nyomorba... abba a nyamvadt semmibe, amit reggelente is érezni szoktam... a francba ezzel az egésszel... nem tudom, hogy valaha meg szokom-e.... vagy egyáltalán meg lehet-e ezt szokni... ááááá... életemben még soha nem éreztem ilyent.... még soha nem volt ilyen, hogy mindennap ekkora adag.... ilyen hihetetlen mennyiségű utálattal kelljek fel... és ez már azt hiszem, hogy ez már csak a hab a tortán, hogy minden áldott este képes vagyok vissza esni ugyanabba a köteg szarba amiből reggel kikeltem... és ez nem az ágyam... valakinek ezt is el kell intéznie.... de akkor sem mondok soha nemet... még azért se... inkább megpusztulok... egyszer majd úgy is rá jössz, hogy mikor mit kellene tenned... vagy inkább csak reménykedjek, hogy egyszer megérted ez... megérted azt ami bennem zajlik... talán egyszer majd képes leszel az ilyen helyzetekben kicsit helyettem gondolkodni... talán majd egyszer.... talán majd egyszer lesz még jobb is... és talán majd egyszer a remény is meghal... de nemet akkor sem... nem akkor sem... nem fogok megtörni ami ezt illeti soha sem... és úgysem fogom kimondani... majd csak lesz valahogy egy talán... de nemet soha-soha...