annyira jó érzés...végre az érzelmek háborúja közepedte át élni egy olyan napot amikor nyugodtnak érzed magad... csak úgy semmi ok nélkül... át jár a megnyugvás... nem dulakodnak benned az érzéseid sem a kellemes... sem a kellemetlen nincs fölényben... elcsitulnak... hosszú idő után először végre kicsit csillapodnak... nem tudod az okát... de ha jobban bele gondolsz akkor rá jössz, hogy igazából nem is érdekel... nem érdekel, hogy mitől, mért stb... csak érezni akarod... érezni és ki élvezni minden percét.. hiszen ki tudja, hogy mikor adatik meg következőkor???... azért ez annyira furcsa... ha jobban bele gondolunk... minden nap úgy kelünk fel, hogy érzéseinkkel viaskodunk... lehetnek azok kellemesek... lehet a világ legszebb érzésének mondott is... ha a te esetedben minden nincs rendjén pont ennek köszönhetően... és azon kell lenned, hogy valahogy eltudd nyomni magadban ahhoz, hogy egy semmit sem jelentő mosollyal ki menj a világba és szembe tudj nézni az emberekkel, de senki se vegye észre azt, hogy valójában semmi sincs rendben az életedben... épp ilyen az is ha szeretsz... eljön a hajnal... egy újabb nap... elméletileg újabb reményekkel kéne kecsegtetnie... ki mászol az ágyból... felöltözöl.. elkészülsz és elmész a suliba... az oda vezető utat végig elmélkedel.. erőt próbálsz gyűjteni, hogy a szemébe tudj nézni, eljátszva, hogy minden rendben... hol ott semmi sincs rendben... úgy érzed, hogy ezer kést döfködnek beléd... beléd? mit beléd... akkor talán megoszlana a fájdalom... de az nagy luxus lenne... mind az ezret a szívedbe döfik... és mért??? mert MERSZ SZERETNI... tényleg ez lenne a világ... tényleg ennyire el lenne nyomva az igazság... ennyire az igazságtalanság uralkodna??? hogy azért mert vele ellentétben én merek szeretni ezt érdemlem??? fájdalmat és fájdalmat, mert nem riadok vissza attól, hogy szeressem őt??? mert fel merem vállalni, hogy igen is szeretem... és akkor mi van??? merem szeretni... mért ne merném??? a világon a leghatalmasabb érzés... egyben a legszebb és legfájdalmasabb... talán épp ebben rejlik a hatalma és az ereje... és igen is vannak olyanok akik félnek tőle... félnek tőle... félnek attól, hogy megsebzik magukat... és ez által saját boldogságuktól fosztják meg magukat... a széphez csak rengeteg rossz legyőzésével lehet eljutni... akkor mire vártok??? mire vársz??? még most sem mersz szeretni??? kockázatot kell vállalni... ne várd, hogy szeresennek ha te nem mersz szeretni... most se megy??? mert félted magad a fájdalomtól??? érdekes megközelítés.... félted magad attól, hogy ha netán szeretsz és nem szeretnek viszont az milyen fájdalmas lehet?? ezzel kapcsolatban két dolgot jegyeznék meg... az egyik ha még sose mertél szeretni akkor mond már meg, hogy honnan a francból tudnád, hogy milyen is az a fájdalom amitől úgy félsz?? hehh?? nah erre válaszolj... persze, hogy csak annyit tudsz mondani, hogy hát mindenki csak azt meséli, hogy mennyire fájdalmas... és a második dolog... abba gondoltál már bele, hogy az által, hogy a saját magad boldogsága elé építed az akadályokat... és azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy szeress csak egyre jobban elbarikádozod magad az igazi boldogságtól.... saját magadnak fájdalmat okozva... szóval gondoltál már bele, hogy ezzel sokkal több fájdalmat okozok életed során magadnak, mint egy kis szerelmi csalódással??? nem az mondom, hogy az nem fáj... hiszen nagyon is fáj... csak, hogy ezeket a csalódásokat majd egy szép nap... amikor megtalálod a szerelmet elfelejted... talán naivnak találsz egy ilyen mondat után, de hidegen hagy, hogy mit gondolhatsz... igen is hiszek a szeretet és a szerelem erejében és nem érdekel, hogy mit gondolsz erről... én ebben hiszek... mert másban miben lehetne hinni ha még ebben sem??? de vissza térve oda, hogy mekkora az a fájdalom ha nem engeded magadnak, hogy szeres vagy, hogy szeresennek akkor egy életen át kínzód saját magad és azt kutatod, hogy mért vagy boldogtalan... hol ott te vagy a saját boldogtalanságod kovácsa... nah igen... az ilyen és a hasonló... talán inkább a még fájdalmasabb érzelmi dulakodásokkal telített napjaimon túl... hiszen ez csak egy elméleti futtatás volt... de ezt át is kell érezni... a lényeg, hogy eljött egy ilyen nap is... amikor semmi mást sem érzek csak nyugalmat... nem bántanak a rossz érzések , de ugyanakkor nem is törnek valami magasra a kellemes és szép érzések sem bennem... nyugi van... nyugalom... érzelmi nyugalom... és ez annyira jó... mintha egy ajándék lenne az elmúlt napok végig szenvedéséért... mért?? mert merek szeretni??? és ő nem???... hát ez sem fog soha vissza riasztani attól, hogy szeressek... hogy szeresselek...
.jpg)
Tegnap... érdekes napom volt minden esetre... nem is tudom, hogy kezdjek hozzá... ezzel kapcsolatban most annyi minden kavarog bennem... nos talán az lesz a legokosabb ha az elején kezdem...hmm péntek 13 ide vagy oda... egyeseknek szerencsés, másoknak nem... igazából azon kezdem gondolkodni, hogy tudom, hogy volt olyan péntek 13ám amikor nagyon szerencsétlen voltam és olyan is akadt amelyiken épp ellenkezőleg nagyon is szerencsés voltam... de ez a mostani... hát nem tudom hova lehet sorolni a mostanit... olyan más volt... és nem attól, hogy elhasadt a nadrágom... mert arról egyértelműen eltudom én is dönteni, hogy szerencsétlenség... noh, de ne szaladjunk ilyen előre... szóval ezen a hirdet péntek 13.-án egy számomra igen kedves, talán a megfelelő kifejezés igazából úgy lenne, hogy túlságosan is kedves barátunkhoz voltunk hivatalosak... még valamikor igazán régen voltam nála, nem is nagyon emlékszem arra az alkalomra, csak annyi rémlik, hogy voltam... de nem is ez a lényeg... fel is mentünk hozzá és az este a továbbiakban is nagyon jó volt sokat nevettünk stbstb... és blabla... nem történetek szeretnék mesélni... nem azt szoktam aki olvasgat engem az tudja... szóval a továbbiakban tényleg remek este kerekedet az egészből és innentől kezdve szeretnék ezzel ki is térni ebből az úgymond össze csapott kis történetből és egy nagyobbacska kanyarral rá térni arra, amiről ennek a bejegyzésnek igazából szólnia kell... tehát amikor beléptem a lakásba... abban a pillanatban tudatosult bennem egy érzés... amit az este folyamán történtek csak továbbra is megerősítettek... abban a pillanatban, ahogyan átléptem a küszöböt tudatosult bennem azaz érzés, hogy Jézusom, de szerencsés lesz az a lány aki elrabolja majd a szívedet... igazából nem tudom, hogy miért... vagy miért éppen most... és arról sincs halvány fogalmam se, hogy éppen mire számítottam vagy, hogy mit vártam ettől az egésztől... a látványtól? az este hangulatától? tőled magadtól? a vendég szeretetedtől? az édes zavarodtól, ahogy látszott rajtad, hogy azon küszködsz és izgulsz, hogy mi minél jobban érezzük magunkat? talán egy kicsit mindentől vagy talán egyiktől sem... de bennem folyton - folyvást azaz érzés zakatolt, hogy valaki annyira szerencsés lesz... valaki aki részesévé fog válni ennek a lakásnak... a benne élők életének... talán az érzés azért érintett ennyire mélyen, mert ez az elmúlt hónapokbeli egyetlen vágyam... szeretnék az életednek része lenni, nem csak barátként... szeretném ha melletted lehetnék mindig.... szeretném, ha hagynád, hogy szeresselek... szeretném, ha boldoggá tehetnélek... szeretném, ha megvigasztalhatnálak, ha rossz napod van... szeretném elmondani neked nap, mint nap, hogy mit érzek és, hogy mennyit jelentesz nekem... szeretném, ha megóvhatnálak minden bajtól... szeretném, ha szerethetnélek.... és akkor igen.... az ezek és a hozzájuk hasonló érzések mellett a tegnap feltört bennem az, hogy valaki aki majd szerethet mennyire szerencsés lesz... igazából nem tegnap találkoztam először ezzel az érzéssel, az elmúlt hónapokban rengetegszer felmerült bennem az, hogy úgymond mit vesztettem.... azaz kit... vagy, hogy éppen ennyi idő alatt, hogy lehettem ennyire vak, hogy nem vettem észre, hogy ki is vagy valójában és mennyit is jelentesz nekem, másoknak???... ezt eddig miért csak a tudat alattimban érzékeltem??? azt tudom, hogy nagyon szerencsés lesz az a lány akit szeretni fogsz... ezt már tudom... nem tudhatom, hogy mit hozz a jövő... én csak reménykedhetem... hogy úgy fogsz járni, mint én... egyesek szerint már változtak a dolgaink ilyen irányba... én ennek ellenére csak egyre jobban kezdem elveszteni a remény halvány sugarát... hát majd lesz valahogyan... ahogyan eddig is lett mindig... nos igen és ezek után még tudjam eldönteni, hogy szerencsésnek vagy éppen szerencsétlennek tituláljam ezt a péntek 13-at? szerencsésnek, mert remek emberek társaságában, azzal együtt akit szeretek... azokkal együtt tölthettem egy csuda szép estét??? vagy inkább szerencsétlennek, mert csak újra rá döbbentem, hogy mennyire nagyszerű ember vagy és, hogy mind eddig itt voltál mellettem és nem vettelek észre?? és, hogy most már túl késő... talán túl későre tűnt fel minden...
Egyik pillanatban arra kapsz észbe, hogy gondolataid kicsit elkalandoztak.... bent állsz a meleg szobában, de gondolataid mind a kinti hidegben játszadoznak.... mezőkön és réteken suhannak.... hegyeket másznak... folyókat úsznak át....amíg te csak bámulsz ki az ablakon és olyan érzések kerülgetnek, hogy most sokkal szívesebben lennél oda kint...messze a távolban, abban a messzi ismeretlen távolban melynek képe eléd tárul.... igazából bárhol lennél, csak ne itt... bárhol lennél ami számodra még ismeretlen.... bármilyen olyan helyen ahol ismeretlenek az emberek, a tájak, a folyok, a hegyek vagy éppen az alföldek, a tenger part, a város, az utca, az épületek... ebben a pillanatban nem számítana, hogy hová csak menekülni volna kedved.... el ebből az ismert környezetből, el innen ahol már szinte mindent ismersz... el innen ahol bármire nézel valakit vagy valamit eszedbe juttat a lakás, a benne levő bútorok, a tárgyak, a tömbház, az utca, a város és főképpen az emberek, de a dolgok bármely kis részletéről előtör egy emlék és egy újabb emlék és az emlékek csavaros világában koslatva mindig és mindig a gondolataid egy valakihez érnek el.... a gondjaid forrásához... mindig pontosan ugyan ahhoz a valakihez... nem törődve azzal, hogy az emlékek útjai mennyire rövidek vagy éppen mennyire csavarosak és hosszúak, úgy is ahhoz az egy illetőhöz kalandozol el... ezért menekülnél ebből a világból, innen ahol bárki is kérdezzen akármit a beszélgetés szép lassan rá terelődik, innen ahol rá nézel egy tárgyra és ő jut eszedbe róla innen menekülnél, egy olyan helyre ahol még minden ismeretlen ahol a tárgyakhoz, a dolgokhoz nem kötnek emlékek, ahol az emberek nem tudnak rólad semmit... egy olyan világba ahol a felfedezés, a kíváncsiság vezérel, ahol a múlt az múlt maradhatna.... de sajnos az élet nem ilyen egyszerű, még ha néha meg is teheted azt, hogy elmenekülsz amikor már valóban nagyon teli van a hócipőd... mindig nem teheted ezt... mindig nem adatik még csak olyan lehetőség sem, hogy egy hétre is, de kilépj ebből a megszokott, ismert világból...pedig az az egy hét is sokszor aranyat érne... annyira jól ki lehet az alatt kapcsolódni, fel lehet töltődni... és akkor vissza térve újult erővel meg energiával vagy tovább lépni vagy megtalálni a problémára a megoldást.... de most nem lehet... most csak egy a nyamvadt 2 nap adatik meg amíg távolabb lehetek tőle... csak ez a hétvége van... és ez is mit ér??? semmit....főleg ha ott a tudatómban, hogy hétfőn újra szembe kell nézned vele és fogalmad nincs arról, hogy mihez kezdj... nem tudod, hogy még mit tudnál tenni... igazából az ilyen és a hasonló eszme futtatásokra rá megy ez az egész hétvége... és akkor még azokat a részeit nem is említettem amikor róla kérdezősködnek meg ilyenek...te hiába akarnád őt egy parányi időre is felejteni, ha valaki mindig jön és újra felhozza.... áááááá menekülnék... hiszen úgy minden sokkal egyszerűbb volna... nem az én stílusom a megfutamodás, de most már nem bírom... már minden szellemi energiámat fel emésztette ez az egész és főleg a várakozás a semmit tevés.... menekülnék messzire.... annyira szívesen menekülnék el tőled távolra.... de nem tehetem...
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
