Köszönettel neked!

Köszönöm, hogy megismerhettelek hiszen te voltál az egyetlen aki életem mélypontjából kitudtál rántani. Újra reményt és hitet adtál. Kimozdítottál a mélypontról, újra mosolyt csaltál a szívembe, hogy ez által az arcomon levő mosoly is végre öszinte lehessen és ne csak megjátszott. Elképesztően hálás vagyok ezért, hogy vissza adtad az emberekbe, a kapcsolatokba maga az életbe és a világba vetett hitem. Igen, megmutattad és te egyedül olyan módon, hogy el is tudjam hinni, hogy igen képes leszek még én is boldog lenni, képes leszek újra szeretni és igen neked elhiszem, hogy ahogy ennek rémálomnak vége és sikerül újra visszanyernem a teljes lelkibékém és készen állok egy új kapcsolatra és most már a történtek után megvállogatva, hogy kivel akkor igen, neked elhiszem, hogy képes leszek/vagyok még ennél is jobban szeretni. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy igenis vannak még jó emberek, akik képesek tisztelni és megbecsülni a másikat, akik öszinték és korrektek tudnak lenni, még akkor is fájdalmas az igazság. Megmutattad, hogy vannak még ilyenek, ritkák, de vannak. Nagyon köszönöm és elképesztően hálás vagyok, nem tudom, hogy te hogyan élted meg azt az éjszakát, de nekem elképesztően sokat jelentett és főleg így utolag, ahogy vissza gondolok amennyi mindent elbeszéltük és azok a dolgok által amennyi mindent kaptam, tanultam tőled, az számomra egy felbecsülhetetlen kincs, már akkor éreztem, hogy nagyon sokat jelentett és segített, de azóta is amik ott elhangzottak az a mankóm a mindennapjaimban, az ad erőt, hogy igen is fel a fejjel és csináld tovább, az ami megmutassa, hogy igen végre a helyes úton járok és bár még rengeteg erőfeszítést és energiát fog igényelni, de most már egyre pozitívabban kirajzolodik előttem és érzem, hogy most már neked köszönhetően minden rendbe jön. Igen bevallom, nem telik el nap, hogy ne gondolnék a veled átbeszélt éjszakára és minden nap el ne mondanám magamban, hogy mennyitr hálás vagyok neked mindezért, aminek talán te tudatában sem vagy, hogy mekkora hatással voltál rám vagy, hogy mennyit segítettél azzal, hogy megadtad ezt az óriási kezdő lökést. Úgy éreztem, megértett az idő, hogy ezt neked is elmondjam, mert egyszerűen csak szeretném, hogy tudd. Elképesztően hálás vagyok neked és nagyon szépen köszönöm! Soha nem fogom tudni ezt neked elégszer megköszönni vagy kifejezni ahogyan valójában érzem, ezt az egyet bánom. Köszönöm!

Változás

Sorsunk kifürkészhetetlen... az elmúlt időszakban rengetek embert megismertem... rengeteg emberhez volt szerencsém... mindegyikkel elbeszélgetni kicsit... mindannyian máshonnan jöttek és más dolgokat képviseltek... voltak akik azóta életem részévé váltak, mások viszont csak beszóltak, majd tovább álltak, de mindannyiuknak megvolt még is a maga szerepe... megtanultam, hogy ami állandónak tűnik az nem is biztos, hogy örökké fog tartani... és amiről azt mondod, hogy nem történhet meg az pedig még is bekövetkezik... nem látunk és nem is fogunk soha a jövőbe látni... még is ebben rejlik az élet szépsége... sokszor csak várunk... valamire... valakire... várakozunk, ahelyett, hogy lépnénk... pedig mindhiába... aminek meg kell az úgyis megfog történni... és aminek nem kell ahhoz úgyis mindhiába ragaszkodunk... úgyis elfogjuk veszíteni, bármennyire görcsösen is rántjuk magunkhoz... és így van ez a várakozással is... vársz vagy lépsz? nem számít... ha ott az idő és te nem lépsz... akkor lépnek majd helyetted... és innentől már nincs visszaút... változás következik be... de úgy is megfog történni, aminek be kellett következnie... és ez a változás az életed része lesz akár akarod akár nem... akár egy fuvallat... összeborzolja a hajad és onnantól már minden más... akárhogyan igazítod az a frizura már nem lesz a régi... attól még lehet szép... de már másként lesz szép... így van ez a változással is, az életed ilyenkor keresztúthoz érkezik és innentől kezdve két dolgot tehetsz... a legtöbbünk próbál ragaszkodni ahhoz az önmagához aki addig volt... azokhoz az értékekhez amiket addig képviselt és próbál leginkább fittyet hányni arra, hogy a változás már bekövetkezett, hiába akarsz a régi ösvényen amin jöttél visszarohanni és a régi önmagadat keresni, mert lehetetlen és immáron már fölösleges is, azaz ember már nem létezik... azaz út már nem járható... igen valamikor biztonságos volt és leginkább ez amit nem tudunk elfogadni... úgy érezzük a változás beálltakor, hogy minden a feje tetejére állt, már semmi sem biztos és nincs amibe kapaszkodni ezért inkább a legkönnyebbnek és legegyszerűbbnek tűnő megoldást válasszuk, hogy menjünk vissza s nézzünk vissza oda ahonnan jöttünk... ez lenne a biztonság...a biztonságod... de az már a múlt és el kell engednünk... előbb utóbb úgyis el kell... a jövő pedig előttünk áll... igen a talaj ingoványos és ismeretlen... nem tudjuk mi lesz... nem tudjuk hová vezet... az elején még azt sem tudjuk talán, hogy pontosan mit akarunk, mihez akarunk kezdeni és legfőképpen még saját magunkat sem ismerjük... hiszen megváltozunk... emiatt lesznek akik elhagynak... lesznek akik pedig majd megpróbálnak megérteni és tovább jönni velünk az előttünk álló úton... és valahogyan így érkezünk el a második dologhoz amit tehetünk... és talán itt jön el az a pont is amikor a keresztút leegyszerűsödik és kezdünk tisztán látni, hogy az utunk nem vezet máshová igazából csak előre... meg kell tanulnunk a jelenben élni... örülni a mának és annak apróságainak... meg kell tanulnunk értékelni a most-ot... és legfőképpen meg kell ismerkedünk az új önmagunkkal, el kell fogadnunk őt... nem magunktól lettünk ilyenek és legnagyobb részt ez nem is választható... a történések.. az események tettek ilyenné.. ugyan alakíthatjuk még magunkat, de a mély sebeket amiket ejtettek rajtunk már nem vetkőzhetjük le... azt egy életen át magunkkal visszük és mindig tudni fogjuk, hogy ez miért történt velünk... miért lettünk ilyenek... éppen ezért igenis fontos megismerni a másikat... hagyni beszélni és türelmesen végighallgatni,,. mert minden mertnek van egy mértje... nem elítélni kell hanem megérteni... legalább megpróbálni megérteni valakit mielőtt rábélyegeznénk egy előítéletet... ugyanígy a nagy változások után türelmesek kell legyünk önmagunkkal is és megismerni az új énünket és megérteni, ha kell felfedezni, de ahhoz, hogy másokhoz nyitni tudjunk előre magunkkal kell elszámoljunk és tisztában legyünk... azután újra merhetünk álmodni és tervezni... velem is ez történt... a változás bekövetkezett... és leginkább a lány aki voltam, aki imádta a bonyolult dolgokat most már irtózik tőlük... most leginkább az egyszerűségre törekszik... a tiszta és szép egyszerű dolgokra... egyszerűen szeretni és szeretve lenni... egyszerűen boldog lenni... nem vágyik már nagy dolgokra... nem telhetetlen többé... leültették... padlóra küldték... de felállt... nem hasonlít már sok mindenben a régi mivoltára, de az nem azt jelenti, hogy az új világnézete bármivel is rosszabb lenne... sőt... csak már nem bonyolult... már nem akar a múltban élni... és óriási nagy terveket sem szőni... csak egyszerűen élni és boldog lenni... itt és most... kihasználni a jelent, azt ami megadatik... csupán oda akar tartozni, ahol szeretik és ahová a szíve húz... őrült lenni és a vágyainak... a megérzéseinek élni... egy kis családot hatalmas szeretettel... és leginkább nem gondolni arra, hogy mi lesz majd ha újra csalódik...

Amikor még mosolyogni is fáj

Soha neeee ismerjétek meg azt a gyötrelmes érzést amikor a tükörbe nézel és megpróbálod mosolyra görbíteni a szájad... és nem megy... egyszerűen egy óriási fájdalom hasít a szívedbe... ami már nincs is... mert kitéptèk... inkább csak a hűlt helye... a tátongó űr... de egyszerűen még mosolyogni is fáj... és értelmetlen innen már...

SzSz