Ez a nap más, mint a többi...

Igen... ez a nap valóban más, mint a többi... különleges... hiszen ma volt a legjobb barátnőm születésnapja... sikerült meglepetést szerezni neki.... és én imádok meglepetést szerezni az embereknek... főleg ha ilyen emberekről van szó, mint ő :D... soha sem gondoltam volna, hogy még egyszer mondhatom majd róla, hogy a legjobb barátnőm... és még is... csak most mondhatom el ezt igazán róla... nem tudom, hogy egy időre mért veszítettük el egymást... ami megnyugtat, hogy ő se... magyarázzuk azzal, hogy fiatalok voltunk s még annyi eszünk sem volt, mint most... emlékszem, hogy eleinte amikor újra része lett az életemnek mennyit kételkedtem abban, hogy ez a kapcsolat fog-e ezúttal működni vagy sem... de aztán az élet... vagy inkább a barátnőm... megadták a bizonyosságot a kételyeimre... és igen volt értelme ennyit várni rá... volt értelme küzdeni értünk... a barátságunkért... a jelenünkért... azért a sok hülyeségért amin együtt keresztül mentünk... a fél kesztyűért... a szukkosért... a superman cselért... a pericol de moarteért... vagy éppen a pericol de publicért... soroljam ide a pericol de electrocutaret is???... de, hogy folytassam a sort a kommandózásokért... a sok sétáért és beszélgetésért... a sok szőkeségért... a gitározásokért... a sütésért izé kotyvasztásért... a szeretettért... egy kapcsolatért amiből, mindketten csak tanultunk és tanítgattuk egymást... a megértésért... azért, hogy volt akivel elütni az időt amíg bemásztunk suliba meg haza... azért, mert bármi is történt volt akivel megosztani... volt akitől... ha néha még fájó is, de realistaként megtudni a dolgok állását... volt akivel átbeszélni a dolgokat a szőröstől s bőröstől... minden esetre ebben az elmúlt időszakban rengeteg emlékkel gyarapodott az én is kis emléktáram... ezek között az emlékek közt van minden... van olyan amikor szívből nevettünk.... van olyan amikor már fuldokoltunk a röhögéstől... van olyan amikor mindketten elvoltunk szontyolodva... de olyan is akad amikor mindketten sírtunk... szóval benne van mindenünk... az életünk.... mi... a barátságunk... ez a bejegyzés igazából csak neked és csak rólad szól... hogy ha dió héjban is, de legyen megörökítve minden... ilyen módon is NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK... csak így legyen a továbbiakban is :)

Valahol mélyen...

Az igazat megvallva egy elég hülye időszakot tudhatok magam mögött... és még csak az sem biztos, hogy vége van vagy éppen kezdek ebből kilábalni... valahogy ez egy olyan időszak volt, hogy erről még csak írni sem akartam... persze néha átfutott az agyamon az a kosza gondolat, hogy talán még is jó volna kiírni magamból vagy legalább megpróbálni... de valahogy nem vitt rá a lélek... az ismerősök közül akik olvasgatnak, azok is joggal, hogy miről van szó... vajon miről beszélhetek... mire gondolhatok... igazából nem tudja két emberen kívül senki... és igen kedves olvasó... joggal teszed fel magadban azt a kérdést, hogy hová lett az a nagy szájú lány aki szinte mindent kiír a blogjára... aki sokszor jól kielemez valakit vagy elmondja kertelés nélkül a másiknak a véleményét... amit általában nem csak nektek írok ki, hanem eljut ahhoz is akinek szól... nos, hogy hová lett az a lány??? még mindig itt van... itt van bennem... csak most úgy érezte, hogy ez nem az a téma amit ki kell írjon magából... ez a dolog annál sokkal mélyebben érintette... nem láttam annak értelmét, hogy kiírjam ország, világ elé... mert úgysem segített volna ez a tényen... valahogy ez most túl komoly volt ahhoz, hogy még csak megkönnyebbüljek is attól, hogy leírom... ez most valahol ott bent... ott igazán mélyen érintett... elmondtam a legjobb barátomnak... átbeszéltük a dolgot és ennyi... innentől magam kellett szembenézzek vele... magam kellett elfogadhatóvá tegyem ezt a tényt... már amennyire sikerült... igazából hihetetlen az egész... még mai napig is... amikor bele gondolsz, hogy neeem ez vagy ilyesmi veled nem történhet meg soha... ilyen csak a filmekben lehetséges... aztán életed egyik legváratlanabb pillanatában azzal szembesülsz, hogy mennyire is lehetséges... hol ott addig fel sem bírtad fogni, hogy egyes emberek hogyan sülyedhetnek ennyire mélyre... aztán amikor egy olyan valaki szájából hallod... aki nagyon nagyon közel áll hozzád... és látod az arcán a megtörtséget... látod azt, hogy eddig csak gyűltek benne a dolgok, de már ezzel betelt az a bizonyos képzeletbeli pohár... és az illető most már ott tart, hogy robban... hogy kitör akárcsak egy vulkán... azok a nagyon mély érzések... az a rengeteg sérelem... fájdalom.... bosszú... düh... bánat... szomorúság ami évek múltán halmozódhat fel egy érző lélek testében, mind kirobban belőle és rád zúdul... és ekkor jutsz arra a következtetésre, hogy az emberek igen is mennyire mély pontra juthatnak egy kis szóösszetűzésből... ami lavinát indíthat el egy lélekben... én megroppantam ennek súlya alatt... pedig nem az én érzéseim voltak... csak nekem célozva... rám zúdították... nekem hányták fel... nekem robbant... az ami valahol mélyen régóta fortyogott... és ugyanakkor ez valahol nem volt tisztességes... nem volt tisztességes úgy nekem esni és engem hibáztatni mindenért... engem tenni meg bűnbaknak... ennyire rossznak és gonosznak... nem volt igazságos mindenért engem okolni... csak mert én voltam épp akkor épp ott... csak mert velem volt ezt megelőzőleg egy jelentéktelen vita... nem mondom van közöm a dolgokhoz... nem mondom elég sok... de nem ennyire... soha nem egy emberen múlnak a dolgok... ezt valahol övön alulinak érzem-.. és a legigazságtalanabb része az a dolognak, hogy egy másik embert... azaz engem mért kell lehúzni arra a szintre amin ő volt abban a pillanatban... hiszen azt kell, hogy mondjam, hogy ez valami pillanatnyi állapot műve volt... hiszen amikor kirobbant belőle... amikor észbe kapott, hogy mit mondott, mit tett, mit zúdított rám... hogy egyáltalán mit tett velem, akkor egyből kapcsolt, hogy ez túl sok volt... egyből rájött ő is arra, hogy ezzel mennyire kiütött engem... kiakasztott... oly annyira, hogy ennek terhét egy életen át fogom viselni... ettől nem lehet szabadulni... ez gondolat... egyetlen egy mondat életem végéig fog kísérteni...valamennyire meglehet tanulni vele együtt élni... mert egyszerűen nincs más választása az embernek... de egy életen át fogja akkor is fojtogatni... és ezzel én is így vagyok... nem is nagyon tagalom ezt tovább, mert úgy is csak én fogom ezt igazán érteni... de ez volt a legkegyetlenebb példák egyike arra, hogy a szó néha fegyver... hát az... és ez egyenesen a szívemen halad át... valahol mélyen hihetetlen, hogy mik rejtőzhetnek egy emberben... mellette élsz... nap, mint nap látod... nap, mint nap beszélsz vele... és hihetetlen, hogy ott valahol mélyen olyan dolgok vannak amikre soha nem gondolnál... döbbenetes, hogy mik lehetnek egy olyan ember lelkében akit ennyire ismersz... s ezután mit várjak egy ismeretlentől??? valahol mélyen... valahol legbelül...

Ami nem volt, most lehet?

Te azt kérded, hogy megtartlak-e barátnak... én meg ezen elgondolkodom... végig fut az agyamon sok minden... nem azért, hogy a válaszon kezdjek gondolkodni... mert a választ, már a kérdés előtt tudtam... csupán érdekes tények jutnak ilyenkor az ember eszébe... és pedig... lassan egy éve ismerlek... és ez az év alatt azt hiszem, hogy úgy istenigazából soha nem tudtunk barátok lenni... egy pillanatra sem... akkor, hogy van ez??? most csak így... ilyen úgymond közös megegyezés alapján fog menni... na nehogy már... majd hiszem ha látom... persze én nem akarok lenni semmi rossz elrontója... rajtam aztán ez nem fog múlni... én nem fogok ennek a barátságnak az útjába állni... sőt... mindent tőlem telhetőt megfogok tenni ennek érdekében... de akkor is... az embert azért nevezik gondolkodó lénynek... mert eljátszik a gondolattal... elagyalgat mindenfélén... ahogy én is... és elkezdtem kicsit reálisan gondolkodni... és igen... ezzel a reális gondolatmenettel ide jutottam, hogy ennek a barátságnak nincs jövője... úgy ahogyan egy év leforgása alatt nem sikerült kialakítani egy ilyen kapcsolatot... most egy közös megegyezés alapján menni fog? nem hinném... persze ezt konkrétabban majd az idő eldönti... és mint ahogyan már mondtam is én ennek érdekében megfogok tenni mindent... és azt, hogy ezt komolyan is gondolom mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy tettem egy feltételt... nem azért szabtam ki neked azt a feltételt, mert nem volt éppen jobb szórakozásom... csupán azért, mert tudom, hogy ha azt sikerül betartanod... vagy legalább is megteszel azért mindent ami tőled telik... akkor már talán lehet esély egy barátság kialakítására... eddig mind csak azt hajtogattam, hogy nem lehet a mi kapcsolatunkból barátság... de azt még nem írtam, hogy mért gondolom ezt... nos a válasz igen egyszerű... ez a bizonyos egy év alatt mindig az volt, hogy vagy én szerettem volna többet vagy te... de mindig ez volt... hol elhalványultak ezek az érzések, mert nem vigyázzunk rájuk... nem ápoltuk, úgy ahogy kellett volna, hol meg újra felerősödtek egy újabb találkozás alkalmával... és elég sok minden van ami hatással van a kapcsolatunkra, de ezt te azt hiszem jobban tudod, mint én... s vannak dolgok amik vagy téged vagy engem tartanak vissza... ezért van ez az egyszer fent egyszer lent szituáció... játsszuk a dolgokat... játszunk egymással... hol közel engedjük a másikat... hol ellökjük... nem mintha ennek így sok értelme volna.... talán ennyi erővel jobb volna hagyni az egészet a fenébe... csak, hogy az a személy aki ezt fogja tenni... az nem én leszek... és ahogy elnézem te sem... és ami azt illeti, ha képesek volnánk szembe nézni az ilyen tényezőkkel és megbeszélni talán adhatnánk jó nyugodtan egy esélyt magunknak... szóval ezért nem leszünk mi soha barátok... még eljátszadozunk egy jó ideig egymással... aztán vagy beadjuk a derekunkat és lesz is valami köztünk.... vagy addig játszunk, hogy megutáljuk egymást és nem lesz semmi... netán simán eltávolodunk oly annyira, hogy elveszik mindent... én nagyon úgy érzem, hogy ebből a helyzetből... ebből a kapcsolatból nincs másra kilátás... nincs köztes megoldás... lehetőség... de ez még a jövő zenéje... még eldől... ahogy te is szoktad mondogatni az idő nagy úr... hát rá bízom... döntsön ő...

Ezt most rólad...

Elég furán alakultak a dolgok... s azt hiszem, hogy joggal érzem úgyhogy nem az én hibámból... hiszen mit tettem én??? semmit.... csak vártam... hibáztam én is... de erről majd később... s azért mondom, hogy nem az én hibámból... mert utána még működtek a dolgok... vagy inkább mondjam úgy, hogy ennek ellenére is... rájöttem a vasárnap sok mindenre... többek között erre is, de nagyon úgy fest, hogy feleslegesen... vagy is, hogy most már semmi értelműk... és a legszomorúbb az, hogy ez csak mind a te javadra lett volna... hát igen... talán erre mondják, hogy ezt már te sem fogod megtudni soha... semmi értelme sincs így... nem tudom... igazából már csak egy dologra lennék kíváncsi... hogy te mindenkivel és mindig ilyen vagy... vagy csak velem csinálod ezt... mert esetleg élvezed vagy kitudja... magas ez már nekem... de már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán érteni szeretném... de talán még is... hiszen egyszer azt mondtad, hogy azért csodálsz, mert megvannak bennem azok a dolgok amelyek belőled hiányoznak... és, hogy amikor rá jövök erre... valamint megtalálom azokat a dolgokat amik benned megvannak és belőlem hiányoznak... akkor majd arra is ráeszmélek, hogy együtt mennyivel többek lennénk... vagyunk és jobbak leszünk bárkinél és bárminél... az igazat megvallva elsőre elég furán hangzott... és nem láttam benne túl sok értelmet... aztán vasárnap elég sok mindenre rájöttem... és többek között ezzel kapcsolatosan... előttem jársz pár lépéssel... most már tudom... elismerem... csak, hogy nem keseredek el, mert az okát is tudom... egyszerű... én nyitott vagyok... főleg feléd... ami a szívemen az a számon... valamint a billentyűzeten... sokszor még talán több is mind kellene... de hát ez vagyok én... így meg nem igazán nehéz megismerni engem... helyesbítek... nem nehéz megismerni egy részem... amíg te... zárkózott vagy... szinte soha nem mondasz semmit magadról... és ha kérdezek még akkor is ritka, hogy konkrétan válaszolsz... legtöbbször kezded terelni a témát és hiába próbálok vissza térni rá... semmi értelme már... vagy egyszerűen ha olyan kedvedben vagy bevágod, hogy nem akarsz erről beszélni... majd máskor beszélünk erről... vagy éppen, hogy nem akarsz kibeszélni senkit... hol ott... nem mást beszélnél ki... csakis saját magad... így nem is csodálom ha előttem jársz jó pár lépéssel...jó persze nem csak ezért... de főképpen ez az oka... így könnyű... de majd egyszer képzeld magad az én helyembe... amikor mindent harapófogóval kell kihúzzak belőled... és még akkor is csak arra vagy hajlandó válaszolni amihez épp kedved van... de nem baj... azon a már sokszor emlegetett vasárnapon sok mindenre rájöttem.... és haladok én is lassan... de biztosan... nem kell engem félteni... nem te vagy az első ilyen típusú ember akivel találkoztam... és valószínűleg nem is az utolsó... mivel úgy vonzom az ilyen zárkózott típusú embereket, mint a mágnes... igazából visszatérve ahhoz amit te mondtál nekem... és mélyebben bele gondolva... a te szavaiddal élve elég sok dolog van, amit csodálhatsz bennem, mivel szinte a gyökeres ellentéted vagyok... a legtöbb dologban én pont az ellentét tenném... valamint teszem is, mint te... először is ha én bele vágok valamibe... azért harcolok a végsőkig... mindaddig, amíg egy parányi remény sugár is van arra, hogy sikerülhet... vagy legalább valamit mozdíthatok rajta... amíg te... ha akadályba ütközöl... elsőre megpróbálod és ha nem sikerült vagy éppen a próbálkozásod nem úgy sült el ahogy szereted volna veszed a nyúl cipőt és megfutamodsz... ott hagysz csapot s papot... jó persze ez is esettől függő, de remélem érted a célzást... az élet abból áll, hogy akármilyen nehéz is... vad is... megpróbáljuk magunkhoz szelídíteni... amennyire csak lehet olyanná alakítani, hogy az nekünk kedvező legyen... ezzel te sem vagy másképp... szép elképzelések vannak a fejedben... neki is fogsz megvalósítani, de ha elsőre nem sikerül... vagy valami nem pont úgy sikerül ahogyan az a terveidben volt.. te ott hagyod és megpróbálsz többet ügyet sem vetni rá... ejtettél egy hibát... és ahelyett, hogy megpróbálnád kijavítani... még ha nem is sikerül... de mindig van egy esély, hogy legalább megpróbáljuk... és mért ne próbálnánk meg??? hiszen rosszabb már úgy sem lehet... csak jobb... ha sikerül kijavítani... ellentétben veled... szerintem minden esély megér egy próbát... hiszen a hibák azért vannak, hogy az ember kijavítsa őket... de mindenképpen legalább megpróbálja... és ha nem is sikerül, de legalább tapasztalatot nyert a jövőt illetően... a következményt levonta... tanult az esetből... és ha okos nem fog még egyszer ugyan ebbe a hibába esni... ez vagy te menekülsz folyton valaki vagy valami elől... amíg én szembe szállok bárkivel és bármivel... mert nem látom értelmét a futásnak... szembeszállok és maximum vesztesként jövök ki a csatából... de legalább megtettem minden tőlem telhetőt... ilyen szempontból illik hozzám a nevem... hiszen a jelentése: harcosnő... és semmi probléma nincs azzal, hogy te ilyen vagy... hiszen épp ettől szép az emberiség, hogy mindenki másmilyen... és, hogy igazán őszinte legyek hozzád... voltam én is ilyen, mint te... addig amíg magamat kerestem... azt, hogy ki is vagyok ahhoz képest aki szeretnék lenni... én is ilyen voltam... jó... lehet, nem pont ilyen, mint te... de hasonló... aztán megtanultam elfogadni magam olyannak amilyen vagyok... és ezzel együtt felvállalni magam... én ilyen vagyok és kész... nem szégyellem se a jelenem, se a múltam egy pillanatát sem... most ilyen vagyok és amiket és ahogyan helyesnek tartok annak fényében cselekszem... ugyanígy... a múltban amilyen voltam és amit helyesnek tartottam azt tettem... és semmi szemrehányás nélkül közöltem veled ezeket a dolgokat, mint tényeket... ilyen vagy... én már régóta el is fogadtalak ilyennek... ilyen kis furcsának... ilyen kis különlegesnek és talán pont ez ami miatt még ennyi hülyeséged ellenére is magad mellett tudsz tartani... meg vannak a saját szabályaid... a saját elképzeléseid mindenről és arról is, hogy mikor hogyan cselekedj... mikor mit csinálj és ezeket te nagyon betartod... nem törődsz azzal, hogy nekem ez jó vagy sem... te csak a saját szabályaid szerint élsz... még akkor is, ha megmondtam a véleményem róla... és elmondtam azt, hogy ezt nem szeretem... most ez olyan dolog, hogy nem feltétlenül rossz... ugyanakkor van, hogy nagyon fájdalmasan üt vissza rám... pl. amikor megkérlek, hogy szeretnék veled beszélni... neked nincs kedved beszélni és kész... ha neked most nincs kedved akkor mindegy, hogy én mit szeretnék és miért... nem lehet... ehhez nem... mert a te szabályaidba ez most épp nem fér bele... néha engedned kellene, hogy az is legyen amit más szeretne... ne csak az amit te... mert nem feltétlenül az a jó... és vissza térve a harcosnős dologhoz még csak annyit szeretnék hozzá fűzni, hogy szeretnék megharcolni veled... szeretnék megharcolni azért, hogy közel engedj magadhoz... szeretnélek megismerni úgy igazán... és tudom, hogy ez nagyon nehéz vállalkozás lesz... de megpróbálok minden tőlem telhetőt...és igazából ehhez kapcsolódóan egy dolog zavar... az meg a következő... az, hogy amíg én próbálok mindig ott lenni neked... amikor csak kellek... amikor csak kitátod a szád és azt mondod vagy célzol rá, hogy szükséged van rám... vagy látni szeretnél... vagy bármi... én ott vagyok neked... amíg én kérhetlek arra, hogy szeretnék beszélni veled... vagy, hogy szeretnélek látni... de te a kisujjad sem mozdítod... még csak annyit se teszel, hogy válaszolj és annyit mondj, hogy most nem lehet, mert... vagy most nem tudok, mert... rád csak folyton várni kell... elképesztő, hogy már eddig is mennyit vártam rád... ki kellett várjam mindig azt, hogy mikor jutok eszedbe és keresel meg... mert én hiába kerestelek... te azt figyelembe se vetted...ez valahol jogosan rosszul esett... de néha el sem tudod képzelni, hogy mennyire... és ezt az ellentétet köztünk nem fogom tudni lenyelni soha... ezzel kapcsolatosan, már csak az az egyetlen egy reménységem maradt, hogy ha sikerül kialakítanunk egy szorosabb viszonyt, akkor az nálad sem éppen így működik... talán ennek is a zárkózotságodhoz van köze... és ha így van... akkor annyira zárkózott vagy, hogy a tudatod ellenére... ezzel is csak megpróbálod távol tartani az embereket magadtól... már akit lehet... de ugyanakkor arra is rájöttem, hogy én sem adtam saját magam az utóbbi időben... megpróbáltam keményebb lenni veled... mert fájt még mindig a nyári dolog... és nem tudtam átlépni rajta... talán jogosan... talán nem... és talán most ennek iszom a levét.... nem tudom... ezt én már nem tudhatom... csak azt tudom, hogy rájöttem, hogy hibáztam és, hogy nem kellett volna ilyen legyek veled... amikor te elmondtad, hogy miket érzel... amikor olyan szép szavakat intéztél hozzám... én játszottam a jéghercegnőt... ahelyett, hogy én is elmondtam volna, hogy ugyanúgy érzek... én csak azt mondtam el amit igazán muszáj volt.. valahogy olyan módon... ahogy te szoktad... csak, hogy ez hiba volt... két okból is... egyrészt azért, mert én nem ilyen vagyok... és így vissza gondolva semmi értelme nem volt megjátszani magam... azt is elmondom már, hogy mért tettem... csak a szívemet próbáltam védeni... hogy ne szeresselek meg megint annyira... és ha netalán ismét csalódnom kell benned akkor ne fájjon annyira, mint legelőször, de rájöttem, hogy én ilyen vagyok és ez ellen hiába próbálok tenni... nem lehet... szóval fölösleges volt az egész... másrészt meg... pont akkor tettem ezt amikor leginkább önmagam kellett volna legyek... mert akkor most több, mint valószínű, hogy nem itt tartanánk... most amikor te is nyitottál felém... akkor kellett volna önmagam legyek... azaz nyitott legyek, mint mindig... ehelyett én ellöktelek... és amikor te csak adtál és kértem és csak kértem még többet.... de közben az eszembe sem jutott, hogy nem adok cserébe semmit... pedig ha adtam volna.... akkor talán még többet kaphattam volna... azt amit igazán szerettem volna... ezt nem önzőségnek kell felfogni, hogy csak én kapjak... nem ezt akartam elérni... csupán azt, hogy végre megtudj győzni arról, hogy tényleg komolyan gondolod amiket mondasz... erre meg azért lett volna szükségem, hogy végre tudjam önmagam adni... és tudjalak szeretni kételyek nélkül... szeretnék hinni neked.... hiszek is neked... ne értsd félre... csak, hogy amikor így eltűnsz és csak a várakozás marad... akkor mindig megingatod a beléd vetett hitem... mindig elbizonytalanítasz... habár most már tudom, hogy hiba volt s nem így kellett volna... sajnálom... de tanultam a hibámból... és ha azért kellett hibázzak, hogy elég sok mindenre rájöjjek veled kapcsolatosan... többek között azokra amiket leírtam... és persze még sok másra.... akkor megérte.... ha másért nem is... de ezért mindenképpen... most már csak azt kéne kitaláljam, hogy hogyan tudnám a kapcsolatunkat vissza terelni oda... ahol elkezdtem hibázni... hogy olyasmi dolgok történjenek újra... csak most ezúttal hiba mentesen... legalábbis részemről... szeretném, de az túl kevés ehhez... szeretném ha hagynád, hogy az életed része legyek... szeretném megélni azt az állapotot, amit leírtál :)

Semmi

Utálom ezt az érzést... a nagy semmi... utálom, de még is érzem... tegnap kidühöngtem magam és ezután jött a semmi... utálok nem érezni semmit... utálom ha nem érdekel semmi... és még is... újabban annyiszor érzem ezt... ezt??? még is mit??? a semmit.... ha a semmi az semmi.. akkor még is, hogy lehet érezni???... pedig most bennem határozottan a semmi van... csak a semmi és a semmi... nem is tudom, hogy mit várok... talán semmit... talán valamit... valami olyat ami kizökkent a semmiből... de hová??? egy még nagyobb semmibe???... ez is csak egy semmi... egy semmiség... elrágódni a semmin... az egy semmi... üresnek érzem magam... elvettél mindent... eddig... teli voltam érzésekkel... gondolatokkal... és most itt maradtam a semmivel... még csak dühös sem vagyok rád... se semmi... pedig milyen szép volt... milyen jó volt annyi minden birtokában lenni... érezni a szépet... a jót... a rosszat... a boldogságot... a szomorúságot... a szeretetet... a hiányt... a vágyat... az álmokat... terveket a jövőt illetően... a reményt... a szerencsét... a fényt az alagút végén... és most itt vagyok a semmivel... az ürességgel... legalább éreznék fájdalmat... szomorúságot... dühöt... haragot vagy bármit... most az sem érdekelne, hogy ezek rosszak... de legalább érezném, hogy élek és érzek... hogy még ember vagyok... hogy még vagyok valaki... ha egy összetört lélek is... de vagyok valami... de így... mi vagyok??? semmi... lehetek egy semmi??? egyáltalán vagy olyan, hogy több semmi... egy semmi... hogy van ez??? a semmi talán csak simán semmi... de mégis mi az, hogy semmi??? a semmit is lehet érezni??? akkor talán egy érzése... de ha semmi akkor az semmi kéne legyen és nem egy érzés... nem értek már semmit és senkit... pedig szeretnék... szeretnélek érteni... magam mellett szeretnélek érezni... és ez már nem lenne semmi...

"Elég volt ébren, aludni szeretnék
ahogy régen úgy álmodni veled még
ahol a pillangó ott a válladon
de ez nem szerelem, ez csak fájdalom"

Várj csak...

Úgy látom, hogy az a hét semmiről se fog szólni csak a várakozásról... mint ahogyan eddig is... nem értem... valószínűleg mindannyian hülyék vagyunk és csak ő normális vagy én már nem tudom.... de mentem elrobbanok... mi a szar van nem értem... a múlt hétvége... áááh... egyszerűen nincsenek rá szavak... s nem tudom, de most inkább nem mennék bele a részletekbe mivel.... még a végén annak az emlékét is befeketítené a dühöm... de nem értem így kezdődőt... ez megy hétfőtől... várunk téged, mint a szent lelket.. mindenki csak kérdi, hogy na valami??? jelentkezett már???... és én már lassan reflexszerűen írom... hogy nem... még mindig semmi... és mééééég most is csak a semmi.... vagy még az se... na aztán a méltóságos úr.... huhhaa nem is tudom, hogy merte megtenni... de felbornyúzott pénteken... le is szakadt a pofánk rendesen... persze ő, mintha semmi sem történt volna... beröppent... megint jó pofizás s minden oké... mintha semmi nem történt volna... áááá oké ezt még lenyeltem... csak azért mert nem kezdtél magyarázkodni....szerencséd.... holnap találkozunk.... azaz ma.... igen... veszem észre... persze, hogy azóta is csak várjalak... esküm te még is mit képzelsz rólam vagy éppen magadról??? minek nézel??? mert ha azt hiszed, hogy fogok rád várni akkor elnéztél valamit... de nagyon... egyáltalán nem... nem értelek... már elvágtad magad alatt a fát nagyon régen... és ahelyett, hogy megpróbálnád helyre hozni a hibád... ahelyett, hogy azon igyekeznél, hogy valahogyan vissza szerezd a bizalmam.... neeem te inkább fel is szeleteled azt fát... és még jobban elrontasz mindent... te komolyan ezt akarod??? megint csak át akarsz baszni??? ez előző nem volt elég??? most átszeretnél még jobban... úgyhogy még jobban fájjon??? NEM ÉRTELEK.... még is meddig kéne várjak rád??? még is ezek után mit kéne várjak tőled??? és még elvárnád, hogy bízzak benned??? francot... tudod mikor... ááá legszívesebben ordítanék...vagy földhöz csapnék valamit vagy hozzád, de azonnal... és még ezután elvárnád, hogy minden szép legyen... és ha még ezt el is nézném nagy nehezen neked?? azután is egy végbe csak ez menne??? higgyem is azokat amiket mondtál??? tetszek neked lol... szeretsz.... még nagyobb LOL... nem lehet eligazodni rajtad... furcsa vagy bingó... erről inkább ennyit... inkább nem osztok s nem is szorzom tovább a dolgokat.... remélem így is elég sértőre sikeredet... annak készült igen... ne is lepődj meg... hogy kicsit te is kapj vissza abból amit adtál ma... utálom ezt a szót még csak kimondani is... vagy leírni is, hogy várj... várjak.... várlak... várni... várhatlak... és akár milyen más formáját... nem, hogy érezni... nah én most vártam eleget köszi... most aztán várj csak te...

A füstbe ment terv...

A mi tervünk szó szerint füstbe ment... már hetek óta tervezgettük, hogy egy hétvégét eltöltünk együtt... az egyik barátnőmék házában... és még indokot is találtunk rá... itt ünnepeljük meg a barátnőm születésnapját... az ötletek.. a tervek csak úgy jöttek... mindenki nagy lázban égett... izgatottan vártuk a szombat reggel, hogy végre már induljunk és azok a dolgok amiket az elmúlt napokban tervezgettünk... egyezgettünk valóra váljanak és ne maradjanak meg a szép ötletek szintjén... ha nehezen is, de elérkezett várva várt szombat... autóba ültünk és irány partyzni... hamarosan meg is érkeztünk a helyszínre és mivel a házikóban rég nem volt senki, hiszen csak nyaralóként használják az első dolog az volt, hogy mindent elrendezzünk és jó meleg legyen odabent... ha már kint tél van és hó borít mindent... a tűzet is sikerült meggyújtani... a szoba megtelt füsttel... azt mondták ez mindig így szokott lenni elsőre... szellőztessünk ki aztán lehet bemenni és melegedni... egyelőre minden a terv szerint haladt... a szellőztetés megtörtént, bementünk és az asztal köré kuporodva beszélgettünk... mindenki megvolt fagyva, úgyhogy csak próbáltuk élvezni a meleget és gyűjteni az ötleteket, hogy akkor ezután mihez is kezdjünk... még mindenki nem érkezett meg, voltak akiket csak délutánra vártunk, így egyelőre csak egy fiú volt köztünk... ő vigyázott a tűzre... időnként ment és mikor leégett már annyira a tűz tett még rá... hiszen borzasztóan hideg volt... egy ilyen körútja után mikor vissza jött hozzánk mondja, hogy hát gyerekek valami nem stimmel... a másik szobában van egy repedés a falon, ahol le van hullva vakolat... és ezen a helyen ömlik a füst... nem értettük mit akar mondani vagy éppen ez, hogy lehetséges... így csoportosan elindultunk, hogy utána járjunk... habár nem úgy nézett ki mint aki viccel... de hát sose lehet tudni... gondoltuk magunkban... átsiettünk a másik szobába és valóban... azon a helyen ahol le volt esve a vakolat ömlött a füst... na jó de vajon honnan jön a füst??? előre gondoltuk, hogy a szomszédos szobából jön át valahol, mert ekkora ott ismét füstben úszott minden... gondoltunk mi arra is, hogy csak a pára ami lecsapódott... hiszen a fal a két kályha között volt... a kályhák ontották a meleget... míg a fal dermesztően hideg volt... aztán már jött a hülyeség is, hogy ááá ne aggódjatok csak cigizik a fal... ki kér egy slukkot??? és hasonlók... kinyitottuk az ajtót, hogy menjen ki a füst és azzal vissza mentünk a másik szobába és azon kezdtünk tanakodni, hogy ez vajon mitől lehet... kis idő múlva megyünk vissza és az eddigi fehér füst helyett sárgás kezdett áramlani abból a kis repedésből... na ekkor már tudtuk, hogy valami nagyon nincs rendben... megnéztük közelebbről is és a vakolat alatt piros volt... azaz parázslott a ház gerendája... lett nagy fej kapkodás... fúttunk össze-vissza nem tudtuk, hogy mit csináljunk... szerencsére nem nagyon voltunk kipakolva... a cuccainkat kivittük a házból... át a nyári konyhába ami egy különálló épület volt... közben mások vízért mentek... vagy át a szomszédba, hogy kérjünk segítséget... hiszen azt se tudtuk, hogy mihez kezdjünk... erre a kis lyukacska körül a vakolat már kezdett megégni... mindenki sokk alatt volt... megvoltunk ijedve... de azt hiszem ez normális is egy ilyet helyzetben... a baj csak az volt, hogy ez nálunk úgy jelentkezett, hogy mindenki kellett röhögjön mindenen... hol ott jól tudtuk, hogy cseppet sem vicces az ami történik... tűzoltókat hívtunk... amíg az érkezésüket vártuk mondták, hogy amit csak tudunk hordjunk ki a házból, mert ami csak útjukba akad majd mindent össze törnek... ezen is voltunk amennyire csak tudtunk... a baj csak az volt, hogy a füst egyre sűrűbb és hatalmasabb lett... hordtuk a vizet továbbra is... egyebet nem volt mit tegyünk... a szomszédból jöttek felnőttek segíteni... ők sem sokat tudtak tenni végül addig addig, hogy kiütték a falat azon a helyen és megpróbálták kiszedi a meggyulladt gerendát... nagy későre a tűzoltók is megérkeztek... ők sem volt amit nagyon mást csináljanak... mi átadtuk a terepet nekik elvégre ők a szakértők... a falat még jobban kiütötték és minden gerenda részt ami kicsit is parázslott kiszedtek és kidobták a hóba... aztán ügyködtek ott még... csak ők tudják, hogy mit... felvették a jegyzőkönyvet... elmondták, hogy helyesen cselekedtünk, hogy időben értesítettük őket... mást nem mintha tehettünk volna... közben a szülök is megérkeztek, valamint a ház tulajdonosai is... nekünk nem volt már mit tegyünk így mondták, hogy nyugodtan menjünk haza és mosakodjunk ki a rémes füstszagból... mivel a barátnőmnek ezen a napon volt a születésnapja és nekünk a füstbe ment tervünk miatt még arra sem volt időnk, hogy felköszöntsük és, hogy oda adjuk az ajándékokat mondtuk, hogy este menjünk ki valamerre... ő erre felajánlotta, hogy menjünk hozzá... így is lett... haza mentünk, kifürödtünk a füstből aztán elmentünk, hogy örömet okozzunk neki és végre átadhassuk a jól kiérdemelt ajándékát... megünnepeltük a születésnapját... örültünk, hogy ezután minden jóra fordult... a szüleink is örvendeztek, hogy még tiszta szerencse, hogy nem éjjel gyulladt ki és nem haltunk meg mindannyian szénmonoxid mérgezésben... a tulajdonosok is boldogok voltak, hogy ez a nagyon rossz dolog a lehető legkisebb rosszal ért véget... csak egy hatalmas lyukkal a falon... ők miután mi eljöttünk vissza hordták a bútorokat amiket nekünk sikerült kimenekítenünk... mi is megnyugodtunk kicsit... nyugtatót azaz érzés, hogy ennyivel megúsztuk... valamint az is, hogy készültünk szánkózni és még szerencse, hogy nem hagytuk itt a házat... másnap reggelre teljesen megnyugodtam... ki is pihentem magam és a történteket... az ébredezést úgy döntöttem a gép mellett folyatom... fel is léptem messre, ahol a barátnőm egyből lerohant... ki is nyíltak a szemeim rendesen a szavai hallatán... nem kellettek percek, hogy szép lassan felébredjek... sajnos... a barátnőméké volt a ház... reggel elmesélte, hogy mi történt... azért volt ez az extra gyors ébredés... elmondta, hogy reggel 6 óra körül két tűzoltóautóval oltották a házat... lángolt minden... ezek a romániai tűzoltók... ennyit érnek... így végzik el a munkájukat... elégett minden...az összes bútor... minden... elégtek a tárgyak... az emlékek... a plafon... a padló... az ablakok... az ajtók... a könyvek.. a székek... az asztalok... minden ami bent volt... most minden kihalt... puszta... ami maradt az meg koromfekete...