2011. december 11., vasárnap

Hó és hideg...

Gyorsan múlnak a napok... sőt az évszakok is elég furcsán váltakoznak mostanában... mintha összemosódnának... lassan már nincs is ősz... de sajnos tavasz sincs.... csak nagyon meleg vidám nyár... és jéghideg zord tél... én sem menekülhetek... akármennyire is próbálok álarc mögé bújva vidámnak látszani, mintha még nyár volna... sajnos eljön az a nap amikor már nem megy... már nincs bennem meg az az erőveszítés amire szükségem lenne, hogy ezt tovább sikerüljön játszani... már nem megy... már nem bírok erősnek látszani... már nem bírok úgy viselkedni, mint aki tele van reményekkel... mintha aki bír hinni még abban, hogy szép lesz minden... és blabla a sok tündérmesés duma... kész ennyi volt nem bírom tovább csinálni... igen eljött az a hideg téli nap amely engem is megtört.... pedig nem akartam... minden erőmmel ellene voltam.... küzdöttem... harcoltam minden egyes nap... elhihetitek nekem, hogy egyáltalán nem adtam magam könnyen... de sajnos ő sem adta fel a harcot... és szép lassan maga alá gyűrt... minden nap elvett tőlem egy kicsit... és szép lassan ezekkel a kicsikkel az oldalán legyőzött... amíg végül nem marad nekem semmim... megtörte az ellenállásom... és most itt vagyok védtelenül az ő markában... kifosztva... egyedül és magányosan... túl járt az eszemen... pedig minden erőmet bedobtam.... minden nap úgy keltem fel, hogy na még egy kicsi és feladja... de sajnos nem így lett... én maradtam itt már páncél és más harci felszerelés nélkül... a nagy semmivel... legyűrve... csak a fájdalmat és a magányt hagyta itt... mint valami vigaszdíjat... hogy ne mondhassam, hogy nem kaptam semmit... de mihez kezdjek én ezekkel??? ez aztán a nagy nyereség... kitehetem a polcra és büszkélkedhetek vele... pont most... amikor küszöbünkön a karácsony... én nem akarok ilyenkor szomorú lenni... amikor még a hideg napok is melegebbek tűnnek... amikor a szeretet beragyog mindent és felmelegíti a kihűlt szíveket... pont most szenvedjek én itt mint egy nyomorék akit mindenétől megfosztottak??? igazából ez a karácsonyos dolog is csak rá tesz egy lapáttal... látni mindenkit nap mint nap... ahogy egyik-másik sürögve ajándékot vásárol a szeretteinek... látni azt ahogyan újra össze jönnek szerelmesek és családok... ahogy emberek borulnak egymás vállára és bocsájtanak meg egymásnak... ahogyan kedvesen átölelik egymást és erőt adnak egyik a másiknak... ahogyan forró csókok melegítik fel a hidegben megfagyott testeket... új életet lehelve beléjük... én pedig olyan lettem mint egy kívülálló... mintha már nem is ezen a földön élnék... pedig itt vagyok valahol én is... tudtommal még nem távoztam el... de nekem nincs semmim... én itt vagyok a négy fal közé zárva... sehol semmi ami életjelet mutatna... semmi ami édeskésen hozzád bújhatna erőt adva a holnaphoz.... sehol semmi ami vigaszt nyújthatna a tovább lépéshez... sehol semmi ami szeretet vagy egy csepp melegséget áraszthatna... minden halott... mozdulatlan... élettelen... hiába megyek oda egy nap plüssmacihoz és ölelem át minden szeretetemmel... ő nem öllel vissza... ő csak nem válik élővé.... nem is szeret... csak létezik tovább ahogy eddig is... hiába vesz körül ezer édes plüss... karácsonyi dísz... adventi koszorú vagy bármi más... itt minden halott és ebbe szép lassan én is bele halok... úgy érzem... mintha nem hogy adnának hanem épp ellenkezőleg... még a bennem maradt élőkhöz hasonlító dolgokat is elszívnák tőlem... hogy szép lassan én is olyanná váljak mint ők... én se legyek más csak egy közülük... idebent is hó van és hideg akárcsak odakint... ez a benti hideg pedig belőlem árad... onnan a szívem tájékáról... helyére csak egy tátongó lyukat hagyva... ami csak nő... talán el is hatalmasodik felettem...és jég lesz minden... hideg... dermesztő hideg jég...