A kis édes...

Van nekem egy nagyon édes barátnőm... ez a bejegyzés neki és róla fog szólni... tudom, hogy ehhez nem kellene semmi különös alkalom... de én születésnapja alkalmából szeretnék neki és róla írni... na szóval ez a lány... akit igazából egészen pici kora óta ismerek... sok szép emlék... szerintem ő el sem tudja képzelni, hogy mennyire fontos nekem... amikor jön és akár milyen szomorú is legyek... neki sikerül megnevettetnie... ha elvesztettem minden csep reményt, akkor ő jön és egy egész remény sugarat nyújt át... valamint el nem tudja képzelni, hogy mennyire jól esik amikor nem kell oda menjek hozzá és magamtól kezdjek mesélni neki.... mert ő jön és érdeklődik... ezzel is érzékeltetve, hogy igen is érdekli az, hogy mi van velem... valamint az amit az előbb is írt... annyira jó érzés... rám lépett messengeren és írta, hogy megy táborba, de ha bármi is történne akkor írjak neki smst mindenképpen, mert nem szeretne lemaradni semmiről sem... hát igen.. mit is lehet erre mondani???... én tudom... egyszerű a válasz... ilyen egy igazi barátnő... mosolygós, jó kedvű, olyan valaki akire mindig lehet számítani... bármiről is legyen szó... akivel bármit meglehet beszélni... mindig tudja, hogy most támogatnia kellene vagy éppen biztatnia... esetleg vigasztalnia... egy olyan barát aki bármilyen hülyeségben benne van... akivel lehet bulizni... nagyokat kacagni egy csomót hülyéskedni... így ahol csak eljár boldog szíveket, mosolygós szájakat, emlékekkel teli perceket... órákat vagy éppen napokat hagy hátra... NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ilyen úton is... remélem, hogy sikerült örömet szereznünk az ajándékkal... szívünk lelkünk bele adtuk... szeretném ha tudnád, hogy nagyon fontos vagy nekem és nem szeretnélek elveszíteni semmiképpen :)

A kocka mindig fordul...

Érdekes ez az élet mindenesetre... én mondom nektek... valaki az előző bejegyzésemre ezt a megjegyzést írta.... idézem: "Az a bizonyos kocka mindig megfordul.Ez mindig így van. Most sem lesz másképp. Csak idő kérdése az egész."... a sors furcsa fintora talán, hogy az ez illető hétfőn nem is erről a történetről írta és erre fel kedden beigazolódott... furcsa... igazából eddig latolgattam, hogy írjak erről vagy se... és ha igen akkor még is mit... vagy éppen mennyit... komolyan kezdem olyan érzésem lenne, mintha valami tündérmesében kezdenék élni és nem azért, mert nem történnek velem rossz dolgok... mert történnek... sőőt... szerdán is azt hittem elrobbanok mérgemben csak valahogy ezeket elnyomják most a szebb és a jobb dolgok... és ezek mellett egyszerűen olyan említésre se méltókká válnak... a tündérmesét meg inkább arra értem, hogy mostanában annyi szép dologban volt részem... amelyek olyan igazán különlegesek... olyan nem mindennapiak... várni a legnehezebb ez igaz, ezt már nagyon megtanította az élet és igaz az is, hogy "idő kérdése az egész"... csak, hogy azt ki kell várni... de, hogy legyen türelmed kivárni azt, hogy valami a legrosszabb és legfájdalmasabb pontról valami sokkal szebbre forduljon.... hogy legyen az embernek türelme hónapokat várni vagy talán éveket... sose tudhatod, hogy mi mikor fog bekövetkezni... vagy az élet azért nem ennyire sablonos és sajnos ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy valaha is be fog következni... szóval igen... mindannyian ösztönösen várunk... egy ideig várunk aztán azt megmondjuk, hogy ebből elegem van és tovább lépünk... akár milyen nehéz is legyen... akár mennyire is a szívünk még maradni, várni szeretne... de az agyunk már fölényben van... ő már rá jött arra, hogy nincs értelme várni... még ha nem is akarod, de nincs értelme ezzel kínozni tovább magad... tovább kell lépni... megpróbálni mással foglalkozni... persze ilyenkor a fenének jut eszébe, hogy egyszer talán az a bizonyos kocka megfordul... fájdalommal csordulásig töltött szívünkben csak az van, hogy menekülni minél messzebb... hiszen megbántott... vérig sértett... átgyalogolt rajtad és az érzéseiden... és a legszomorúbb, hogy talán ebből ő nem is érzékelt semmit... őszintén valakinek egy ilyen helyzetben eszébe jut, hogy talán az a bizonyos kocka megfordul valaha??? vagy csak én vagyok ilyen defektes, hogy még legmerészebb álmaimban se merném ezt gondolni... aztán amikor túl teszed magad ezen... sok idő kell hozzá és rengeteg akarat meg erő, de hát erről szól az élet... bele vágunk valamibe.... és ha megszívjuk akkor szenvedünk miatta... olykor hetekig fetrengünk ebben a fájdalomban... aztán egyszer csak megunjuk és erőt véve magunkon azon kezdünk munkálkodni, hogy tovább lépjünk... sajnos a rossz dolgok lefolyása szinte mindig egy lére megy... azaz inkább ugyanazok a sablonok alapján... csak az érzések mások... valamint a fájdalom mértéke.... na igen aztán amikor ezt a csatát is megnyered az élet ellen, akkor váratlanul ez az illető... aki miatt volt ez a sok perpatvar ismét megjelenik az életedben... és igen... ekkor legyél okos ha tudsz... ekkor próbálj megy úgy cselekedni, hogy megint ne te kerülj ki vesztesen ebből a történetből.... hogy megint ne a te szíved vérezzék... hogy megint ne te sérülj meg... minden erőddel azon vagy, hogy ismét ne dőlj be neki... két kézzel próbálod ellökni magadtól és még is... akár mennyire nem bízol benne... akár mennyire nem akarsz hinni neki... akár mennyire igyekszel a valóság talaján maradni egyszer csak arra döbbensz rá, hogy már megint visszalopta magát a szívedbe... igaz nem úgy mint azelőtt... de még is.... nem tudsz mit kezdeni ezzel a helyzettel... nem tudod elfogadni és felfogni, hogy az a bizonyos... hírhedt kocka megfordult... meg bízza... de még mennyire... most amikor ő már nem kell neked... amikor már teljesen lemondtál róla... jön és berobban az életedbe... megfordult a kocka... először te kellettél nekem... mindent megtettem volna érted... de végig sétáltál rajtam... aztán eltűntél... és most csak úgy visszajöttél... csak éppen fordítva van már minden... most én kellek neked... nah igen... most átérzem azt amit te érezhettél a nyáron... azt, hogy a kisujjam sem mozdítom és még is folyton keresed a társaságom.... minél undokabb vagyok veled... annál inkább ott vagy mellettem... ez csak is a sors furcsa fintorra lehet... megfordult a kocka... méghozzá nagyon is... nem mondom, hogy már nem kellesz nekem... mert az nem lenne igaz... de már nem tudom, hogy mire számíthatok tőled... nem tudom, hogy mikor fogsz vissza váltani olyanná amilyennek eleinte megismertelek vagy lehet, hogy nem így lesz... de ezt nem tudhatom.... nem tudom, hogy mikor ejtesz újra pofára vagy sem... nem tudhatom, hogy bízhatok-e benned.... hogy hihetek-e neked.... és ha igen... mennyit és meddig??? most itt vagy... de ez alkalommal meddig??? nem akarom ismét megsebezni magam veled.... és amit leginkább nem tudok és nem értek azaz, hogy hogyan tudsz úgy tenni mintha semmi sem történt volna a nyáron... hogy tudod ennyire semmisnek tekinteni azt, hogy összetörtél... átvágtál... becsaptál... szédítettél... ezeket a dolgokat soha nem fogom tudni megbocsátani neked és addig végkép nem amíg elő nem drukkolsz velük... amíg szóba nem hozod őket és amíg meg nem beszéljük őket... mert én tudom amit én tudok... az én szemszögemből... de kíváncsi lennék a tiedre... és még sok mindenre kíváncsi leszek az elkövetkezendőkben... most már nem mondhatom, hogy arra vagyok kíváncsi, hogy mit akarsz tőlem... mert azt hiszem, hogy az elmúlt napokban azt elég világosan a tudtomra adtad... nos akkor lássuk... várjuk, hogy mi lesz... mit lépsz ezután... nem tudom... lehet, hogy azt hitted, hogy vissza jössz és hiphop megint az ujjad köré tudsz csavarni... hát akkor nagyon-nagyot tévedtél... kemény menet lesz ez neked... ne hidd, hogy csak úgy megtudsz szerezni... ha tényleg ezt akarod.... akkor azért rendesen meg kell majd dolgozz... de majd elválik, hogy mennyire vagy kitartó... hogy mire vagy képes értem... de ne feledd a kocka mindig fordul...

Jóslat

Ez egy jóslat, rólam... egyik barátnőmmel elmélkedtünk a tegnap este és ő írta... engem igazán szíven ütött és ezért úgy érzem, hogy itt a helye a blogomon... más részt meg erre évek múltán is szeretnék emlékezni... hogy majd egyszer vissza olvasgatva megtudjam, hogy mi lett belőle igaz és mi nem... kíváncsi leszek erre a mozzanatra... és természetesen ha bejön az amit jósolt akkor ajánlani fogom nektek is az én kis jósnőmet... az én kis általában bizakodó barátnőmet, éppen a jóslatot megelőzőleg mondtam is neki, hogy soha ne változzon meg, mert ez az amiben más, mint a többi barátnőm... számomra ő ettől különleges... egyszerűen imádom azt, hogy bármekkora is legyen a káosz az életemben ő percek alatt átlátja és tud szolgálni valami olyannal ami arra késztet, hogy igenis van értelme tovább küzdeni az életben... mindenkinek szüksége van egy ilyen emberre az életében... és igen... természetesen vannak olyan dolgok is amikkel kapcsolatosan nagyon beindul a fantáziája és át esik a ló túloldalára... de ez most nem ilyen eset... ezt ő maga titulálta így, hogy jóslat... azzal indokolva, hogy ezt tényleg így gondolja és hiszi... azaz talán a megfelelőbb szó ide az, hogy reméli... ez úton is szeretnék köszönetet mondani azért, hogy támogat és minden szép kis csodáért amiben az ő keze is benne volt... mert ha a kis csodáimra kezdek gondolni akkor bizony szép számmal akad olyan aminek az ő smekerkedéséhez van köze... nagyon szépen köszönök mindent amit valaha értem tettél és mai napig teszel... a jóslat, barátnőm szavaival:
Hát kezdek felnőni.. kezdek rajöni, hogy minden nem úgy van, mint ahogy a mesékben. És különben is a rózsaszín szemüvegem összetört. Nem tudom már rózsaszínben látni a világot. Na de most nem vagyok annyira pesszimista, mint az elmúlt időszakban. Én is jobban szeretettem úgy, de akkor tényleg olyan volt, hogy láttam benne valamit. Várj... én eddig meg voltam győződve, hogy vele és veled lesz valami, mivel én vele tudlak a legjobban elképzelni, már mint társnak. De kiakasztott, hogy néha le sem szar és, hogy ez nem így kéne legyen, ezért is fogadtam. Meg vagyok győződve, hogy lesz valami köztetek, érzem. De, hogy mikor sajnos azt nem tudom. Ezért vagyok néha pesszimista, mert ahogy látom, hogy semmi sem akar lenni... Pedig kéne legyen, tudom!!!!!!!!!!!!!! Az zavar amikor látom, hogy nem lesz semmi. Én meg úgy örvendenék ha lenne valami. De, ahogy mondtam egyetemen lesz valami, de az még annyira messze van. Nagyon. Én hamarabb szeretném az egészet. Ez nem azt jelenti, hogy nem biztatlak vagyis, hogy nem azt akartam az eddigi reakcióimból kifejezni, hogy add fel, nem... sőt ne add fel... vagyis nem tudom elmagyarázni. Remélem érted hová akarok kilyukadni. Azt kérdezted, mért mondja azt mindenki, hogy mennyire nagyon örülne annak ha ti összejönnétek. Hát jó, hogy mindenki szeretné, mert úgy találtok. Például ******sal is, de vele inkább úgy ahogy volt az Energyben, olyan nagyosabb cuccba meg megnyilvánulásbán, de Ő... például vele mindenféleképpen, még pizsamába is, vagyis, hogy vele még abban is lehetnél és tökéletesen megértenétek egymást, találnátok. Olyan jó lenne, ha ti együtt, már úgy látnom, esküszöm. Az lenne az eddigi szerelemmel kapcsolatos napok közül a legjobb, legszebb. Attól félek, hogy nehogy egyszer mikor együtt vagyunk megrészegedjek egy kicsit, mert akkor néha hülyeségeket csinálok és oda menjek hozzá és úgy megmondjam a magamét vagyis, hogy veletek kapcsolatosan. Azt mondogatom, az egyetem más, meg a környezet hatása is. Úgyhogy én mondom akkor lesz csak valami, sajnos, pedig hamarabb milyen jó lenne. Úgyhogy a fogadást meg fogom nyerni. Szerintem, mint már sokszor mondtam sok csalódás lesz az elején és akkor jön rá, hogy te... tuti... Ezt megjósolom. Fog járni csajokkal, meg minden, de nem lesz az igazi. Na én most elmesélem, hogy hogyan lesz, elejétől a tetőpontig. Hát Ő először is összejön egy barna hajú, vékony csajjal, de a csaj nem valami jól néz ki, majd járnak körülbelül egy hónapig. Ez úgy fog félbe szakadni, hogy a csaj meg fogja csalni. De ezelőtt Ő még próbálkozik pár lánynál, persze sikertelenül. Aztán összejön még egy lánnyal, akivel tovább tart a kapcsolata, de ekkor már neked is lesz valakid és ez így fog menni még pár hónapig. Aztán egyszer csak, valamilyen bulin összefuttok. Addig nem nagyon fogtok beszélni, de ott majd elkezdtek beszélgetni és rajősztök, hogy mi is volt a baj a kapcsolataitokban. Lehet, hogy nem éppen buliban, de tuti a többi így lesz. Mivel nem tud úgy felszabadulni más mellett, mint melletted. Ezért nem fogja csak mellett érezni azt a bizonyos valamit... És egy percig se félj ettől, kifogsz tartani mellette vagyis, hogy nem úgyhogy egy végbe rágondolsz majd, de kifogsz. Lesz rengeteg olyan dolog, ami összetöri a szíved, amit Ő tesz majd, de ezeken idővel túl jutsz. Hát így lesz. Nem lesz valami fényes, erre felkészülhetsz, de a vége tök jó lesz. Ebből a jóslatból nagyon várom már az egyetemet, nagyon nagyon... Kicsit szabadabb ott ez a téma, most valahogy bele sem akarok gondolni, de azért ott jobb lesz. Jaj és ha ennél hülyébb leszek vagy valami hülyeséget csinálok, valami baj lesz velem akkor szólj, mindenképpen. Én szeretném a régieket is magam mellett tudni, remélem marad azért minden, vagyis mindenki jóban mindenkivel. És végül szerintem most ezért nem aggódj, jó lesz... meglátod...

Egy újabb furcsaság :)

Fura az amikor az ember abban a tévhitben van, hogy csak az teheti boldoggá ha közvetlenül vele történik valami csoda szép... példázódhatnék azzal, hogy össze jönnek a dolgaid, jó jegyet kapsz a suliban, ha szeretsz és viszont szeretnek vagy ha tudom is én mi történik... de olykor még is vannak furcsa csavarjai az életnek... amikor valami olyan tesz boldoggá, hatalmas mosolyt varázsolva az arcodra aminek semmi köze hozzád, csak szemtanúja vagy... előtted peregnek le az események és még is boldoggá tesz... hol ott te csak egy néző vagy ebben a történetben... csak egy közvetítő, mert hiszen te kötöd össze az embereket akikkel történnek az események... jól vagyok... valahogyan úgy alapból jól vagyok... nincs okom azt állítani, hogy nem hiszen semmi okom szomorkodásra... azon túl igaz örömre se sokkal több... szóval csak úgy simán jól vagyok.... és így bele gondolva a nem rég történtekbe annyira jó más örömének örülni... más öröme miatt boldognak érezni magad... furcsaság tudom... de mégis... ez a történés két számomra igazán fontos ember között történt... valószínűleg azért varázsol el engem is... az egyik illető a legjobb barátom... ő az aki a nap minden percében mellettem van... akivel mindent megbeszélünk még a legapróbb dolgokat is... a másik meg azaz illető akit végtelenül tisztelek... egy olyan ember akinek rengetek dolgot köszönhetek az életemben... megtanított nem egy dologra, de nem is kettőre... megtanított élni... kihúzott abból a nagy veder szarból amiben egyre csak fetrengtem és nem tudtam kimászni belőle hiába ástam felfele úgy is egyre csak ellepett... talán a legszebb azaz egészben, hogy valószínűleg neki ezekről a dolgokról fogalma sincs... halvány gőze sincs arról, hogy tudta nélkül és akarata nélkül mennyit segített abban, hogy volt nekem... hogy mellettem volt... hogy beszélgettünk nap, mint nap... hogy megmutatta azt a világot amiben ő él és, hogy megmutatta azt az élet formát amilyet ő él... és mindezek mellett a fényt az alagút végén, kivezetett a saját útvesztőmből... rá vezetett arra, hogy hogyan szemléljem a dolgokat, hogyan álljak a dolgok mellé.... és a legfontosabb talán, hogy elfogadtatta velem saját magamat... olyannak amilyen vagyok... azóta most már évek teltek el... de így lettem ilyenné amilyen most is vagyok... azt hiszem, hogy az írást is neki köszönhetem... és ugyanakkor azt hiszem, hogy innentől kezdve senki nem fogja megkérdőjelezni azt, hogy mért is tisztelem ennyire... elindított ezen az úton... rá vezetett erre az ösvényre... feltárta előttem a lehetőségek tárt házát és hagyta, hogy azzá váljak akivé szeretnék... nem vagyok elégedett most sem magammal... közel sem... de most már elfogadom többé kevésbé magamat ilyennek... amik nem tetszenek azokon a dolgokon igyekszem változtatni... de a lényeg az, hogy most már nem húzom vissza saját magam és nem ásom el mélyebbre és még mélyebbre, mint régen... mindkét személy az életemben jeles helyen áll... karakteres személyiségek... általában úgy vélik, hogy nekük van igazuk.... tudnak egymás létezéséről, de nem szoktak kommunikálni... és ezt a részét nem is annyira bánom... mivel köztudott tény, hogy két ennyire karakteres jellemmel rendelkező ember nem igen fér meg egy helyen... és erre kaptam tőlük egy ilyen kis furcsaságot... egy olyan dolgot ami másnak nem jelent semmit... nekem meg annál többet... talán a kis csodás listámra írhatom ezt is.... mert nekem fel ér ez egy kis csodával... annyira sokat jelentett ez... nos talán ideje volna igaz kedves olvasó, hogy kinyögjem azt, hogy miről is hadoválok itt már mióta... csak egy kis csekélység... azért is hagytam ide a végére... nem történt más, minthogy ez a két igen karakteres ember... egy rendkívül kényes témában egyetértett... egy olyan dologban amiben legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyet fognak érteni... a fejemet adtam volna rá, hogy úgy össze kapnak, mint a kutya és a macska... egymásnak esnek... épp mondogattam is magamban, hogy ennek nem lesz jó vége... és, hogy egymást letámadják az őket annál jobban nem is érdekelte volna.... de engem annál jobban.... nagyon fájt volna... és láss csodát... ehelyett egyetértenek... semmi közrejátszás nélkül.... csak úgy... és örülök annak ami nekik jó.... engem ez most végtelenül boldoggá tesz... semmi más nem számít... :)

A ló túlsó oldalán...

Érdekes, hogy egy pár apró dolog mennyire megváltoztathat mindent... de még tiszta szerencse, hogy nem csak az úgymond jó dolgok változnak, hanem a rossz is... ez már csak ilyen... most inkább próbálok annak örülni, hogy nagyjából sikerült kivánszorogni abból a gödörből amibe a múlt héten igen mélyre sikerült esni... hát igen mondhatnám, hogy yuppie... ezen is túl vagyok... de ugyanakkor furcsa az a része amit ott felejtettem a "gödörbe"... nem mintha akarattal tettem volna és nem mintha bánnám... csak... valahogy egy olyan hiány érzet szerűség van bennem... egy üres rész... ahol te voltál... az igaz, hogy nem tudom.... hogy örökre ott ragadtál vagy csak ideiglenesen... de most inkább nem szeretnék ezen agyalni... valahogyan jó érzés "megszabadulva" lenni tőled... és nem is az a jó benne, hogy te nem vagy már... hanem inkább az, hogy átjár egyfajta nyugalom... nem zavarnak... nem érdekelnek... a veled kapcsolatos dolgok... most... és remélem, hogy ez így tartósabb is lesz egy kicsit... mert szükségem volna rá... vagy is arra, hogy ne veled... és ne is valaki mással foglalkozzak, hanem egy kicsit inkább magammal... úgy itt lenne az ideje... kicsit helyre hozni az életem... behozni a lemaradásokat... bepótolni azt ami ki maradt vagy éppen elmaradt teljesen... ez igazából az a helyzet... ami valószínűleg tök hülyén hangzik, de még is... talán senki nem tudná elképzelni, hogy mennyire ki hattál az életemre... hogy mennyi minden nem úgy történt ahogyan történnie kellett volna... hogy mennyire befolyásoltad a dolgokat... mennyi minden forgott körülötted és úgy, hogy az inkább neked legyen jó... nem törődve azzal, hogy nekem jó vagy sem... de eljött ez az idő is... azt, hogy csak a ''gödörbe" maradtál vagy éppen vissza mentél a tudat alattimban... egyszerűen nem érdekel... jó helyen vagy ott ahol vagy... még nyugodtan maradhatsz... talán az se lesz a legnagyobb gondjaim közé sorolható ha vissza se jössz... talán erre mondják azt, hogy ami elmúlhat az el is fog múlni... de most... most valahogy időre van szükségem és semmi másra vagy éppen úgy is mondhatnám, hogy senki másra... időre ahhoz, hogy kicsit a valóság talajára vissza pofozhassam magam.... és ehhez nincs szükségem se rád... se másra... de talán főképpen rád nincs.... csak magamra és a barátaimra... az élet megy tovább... veled vagy nélküled... most inkább nyugodtan foglalkozok a tanulnivalómmal... a barátaimmal... és ezekből főképp azokkal akikre kevesebb idő jutott az elmúlt időszakban... éééés rengeteg más mindennel... amivel kell... aminek van értelme... aminek van eredménye... aminek van lényege... amit szeretek csinálni... ami örömet okoz... ami fontos... ami boldoggá tesz... amiért érdemes élni.... és a legjobb benne, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül... úgy ahogyan nekem esik jól és addig ameddig úgy akarom... nem tudom azt, hogy ez az időszak meddig fog tartani... nem is akarom tudni... de egyben biztos vagyok... hogy ameddig csak tart minden percét ki fogom használni és ki fogom élvezni... s akkor így a végére jöjjön az amit optimista kedvemben szoktam mondogatni.... azaz jöjjön aminek jönnie kell :)

Csak teszem a dolgom...

A meglepetésünk igazán jóra sikeredett... ennek nagyon örülök... aztán megadatott azaz érzés is... átérezhettem, hogy volt értelme is az egésznek... úgy értem... hogy mintha... mintha vissza kaptam volna valamit abból amit bele adtam... mert bele adtam mindent... szívem lelkem... napokig törtem azon magam minden erőmmel, hogy tökéletes legyen... és... hát ha tökéletes nem is lett... de nem állt messze tőle... és, hogy utána mit kaptam... arról most már lassan fogalmam sincs... ez csak a hála... a köszönet jelei voltak???... neem... több kellett benne legyen... érzem... ez most más volt mint eddig... vagy inkább csak érezni szeretném, hogy többre vagy képes???... nem tudom... már azt sem tudom, hogy bennem mi van... nem, hogy benned... pedig ha rövid ideig is... de velem voltál... engem kerestél... aztán jött az a bizonyos tényező... az amitől minden... az a parányi valami ami épülgetni kezdett... az a kis alap is... ennek a tényezőnek hatására elvette a józan eszed... és még a pornál is apróbb darabokra rombolt mindent... és a mindenben én is benne vagyok... gondolom neked fel se tűnt, hogy azóta ha két mondatot váltottunk az sok... minek is tűnne fel neked ilyen kis csekélység???... nincs kedvem... se türelmem az emberekhez... még ahhoz sincs, hogy most jól kiosszalak.... ki vesézzelek.... nem csak ahhoz nincs, hogy kezdjek megint mindent úgy mint minden más "normális" hétfőt... megint én legyek melletted... én keresselek... meg hasonlok.... egyszerűen nem, hogy hozzád nincs türelmem... most még azt is elvetted, hogy máshoz legyen... senkihez nincs... úgy, hogy elég gagyira alakult eddig ez a hét... írni sincs kedvem... egy deka se... írok... mert reménykedem abban, hogy beválik mint oly sokszor.... reménykedem, hogy ha ki írom magamból akkor talán lassan vissza rázódok... vissza??? még is hova vissza???... nem szeretnék visszább... csak saját magamhoz... utálom ezt a nem törődöm állapotot és azt talán még jobban, hogy nem tudok kimászni belőle... csinálom azokat a dolgokat amiket csinálni kell, amiket elvárnak tőlem... és ennyi... de semmi nem érdekel... nem érdekel se te... se más... se a zene... se az írás... se a kémia... se semmi... csak teszem a dolgom... az egyetlen dolog amit ezen a héten felmutathatok, hogy írtunk egy számot... amire büszke vagyok... annyira jó lett... ennek örülök... talán még egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon... de akkor mi van??? semmi... ez valamit megváltoztatott??? nem... nem volt elég ahhoz, hogy változtatni tudjon... túl szép és törékeny... így hát marad a tehetetlenség... a semmi és a nem érdekel... még az se érdekel, hogy vegyem a fáradtságot és képet tegyek e mellé a bejegyzés mellé... mért tennék??? valamivel is többet ér ha egy kép viritt mellette??? dehogy is ér... elvégre kit érdekel... senkit... jobban nézne ki??? nos az talán lehet... de most nem érdekel... esetleg majd utólag fog... de most ebben a pillanatban hidegen hagy... ettől úgy se lenne senkinek szebb napja... mert ide úgy is valami depis kép találna... csak látnám már a fényt az alagút végén... legalább lenne annyi erőm, hogy ezt a szart más ne lássa rajtam...

Egy szép nap ebbe beleőrülök...

De komolyan... már most úgy érzem... hogy mentem megbolondulok... mi a faszért olyan nagy dolog... mi az a nagy cucc benne??? mi a szartól olyan nehéz??? mitől olyan nagy kérés vagy kívánság... nyolc, hogy minek nevezem... a lényeg úgy is ugyan az... ma... most.. ezen a ponton halál komolyan nyakik vagyok ezzel az egész vacakkal... mi a francért van szeretet ha senkinek sem kell??? van, hogy legyen alapon... yess... van, hogy ne mondjuk, hogy nincs... esküszöm... nem értem... valószínű, hogy túl bunkó vagyok ehhez... áááááá annyira akartam... biztos azért nem fog sikerülni a meglepetésed... pedig aaaaaannyira, de aaaaannyira akartam... mert tudom, hogy semmire nem számítottál volna... és akkor ebben a váratlan pillanatban annyira meglehetett volna lepni téged... de elszartuk... nem kicsit... nagyon... a sok ökörségünkkel... túl okos van... biztosan már sejtesz mindent... sajnos... pedig én annyira azon voltam, hogy tökéletes legyen minden... az ajándékok.. a torta és minden... már mióta ezen töröm magam folyamatosan... s akkor itt a cél egyenesben elkúrjuk azzal, hogy túl feltűnőek vagyunk és rá jössz... nem hibáztathatunk azért, hogy túl okos vagy... sőőőt ez érdem... mi... vagy is én vagyok túl bunkó ehhez... érzem nem lesz már az igazi... pedig én egy minimum tökéleteset akartam... mert azt érdemled... semmivel sem kevesebbet... sőőőt... és akkor még itt ez az érzés... ebben a pillanatban begolyózok tőle... hogy lehetek ennyire ökör... annyira igyekszem elfogadni.... felfogni.... de akkor se fogom soha a büdös életembe megérteni azt, hogy mért nem engedik az emberek azt, hogy szeressék... én nem kérek tőled se semmit... nem kell viszont szeress... csak könyörgöm hagyd már, hogy szeresselek... csak ennyit... semmi többet... csak hagyd már, hogy kijöjjön belőlem az a rengeteg, ami felhalmozott...aztán majd együtt reménykedhetnénk abban, hogy minél hamarabb rád unok... hát nem lenne csúcs szuper???

Fogadjunk, hogy...

Ma 2010. január 5.-én, 10:02-kor hivatalosan is fogadunk. Réka és én, azaz DuSsSkó, hogy eznnel fogadunk, hogy 1 kerek egyetemi év alatt... lesz köztem és az a bizonyos Ő között "valami"... akár milyen kavarodás is történik köztünk a vesztes egy kerek hétig főz, mos és takarít a nyertesnek. Réka azt állítja, hogy lesz valami, én meg holt biztos vagyok abban, hogy nem... az Ő neve maradjon titok, elég ha mi tudjuk, hogy ki, meg aztán azt úgy se felejtsük el :) >:)
Úi.: eeeezt megnyerem... a végeredményről majd tájékoztatlak titeket is :) (az igazat megvallva veszíteni szeretnék, de az részlet kérdése :)) xD ééédes de hülyék vagyunk...)

Örömszerzés...

Közeleg az évnek egy nagyon különleges napja... az első örömszerzési ötletek igen hamar jöttek... süssünk tortát... menjünk fel hozzá lepjük meg... vegyünk ajándékot... de hiszen annyi módja van az örömszerzésnek... mért pont így??? neeem ez nem lesz jóó... valami különlegessel kellene elődrukkolni.... gondoltatok bele ebbe valaha... abba, hogy egy embernek mennyi mindent lehet adni... egy embert menny mindennel lehet boldoggá tenni... hogy a világon hány olyan dolog van ami szívből jövő mosolyt varázsolhat egy ember arcára... és gondoltatok már bele abba, hogy ez a rengeteg dolog közül hány tárgy... azaz valami fogható, tapintható dolog és hány csupán szellemi, érzelmi alapú...és még is ezernyi a lehetőségek száma az orrunk előtt... aztán legtöbbször valami ökörséggel... valami értelmetlennel... valami olyannal amire ráfogjuk, hogy nah ez megteszi... szóval általában valami ilyesmivel kiszúrjuk a másik szemét.... és itt most nem konkrétan arra gondolok, ahonnan ki indultam, hogy születésnapra... ajándékot nyújtani valaki számára... csak úgy... hiszen ehhez nem kell különleges alkalomnak lennie... hiszen ha akarok akkor bármikor adhatok egy embernek aki számomra igazán fontos valamit... én ennek az illetőnek úgy igazán egyetlen egy valamit szeretnék adni... jó most a születésnapja itt van ez akár lehetne egy indok is... de amúgy a kettőnek semmi összefüggése sincs... szeretnék adni egy olyan értéket ami mindent felülmúl... ami már régóta érik... alakul... formálódik... ez egy olyan ajándék lenne amit nem lehet kézzel fogni és amit mindenki nem kaphat meg... de... de ő megkaphatná... csakhogy neki nincs szűksége erre... azaz van... csak nem tőlem... pedig gondoljatok csak bele... maga már az is egy ajándék, hogy szerethetünk és bizonyos esetekben viszont is szeretnek... valamint azt hiszem, hogy nem volt nehéz kitalálni, hogy ez az ajándék a szeretet volna... lehet ennél szebbet és hatalmasabbat adni egy embernek??? szerintem nem... és ez egy olyan ajándék aminek pláne, hogy nem kellenek alkalmak az átadásához... és ahhoz sem ragaszkodnék, hogy csütörtökön adjam át... csakhogy neked sem tegnap... sem ma... sem holnap... sem csütörtökön nincs szűkséged rá... pedig nem azt kérném, hogy te is adj cserébe valamit... közel sem... cserébe maximum egy esélyt kérnék... egy esélyt, hogy bizonyíthassak és bizonyosodhassak... az, hogy miket szeretnék bizonyítani neked... talán nem is annyira érdekesek... vagy inkább mondjam azt, hogy az ilyesmi szinte annyira egyértelmű, hogy kár sorokat pazarolni rá... én inkább a másik részét szeretném magyarázni a dolognak... azt, hogy miről szeretnék megbizonyosodni én... első sorban talán arról, hogy mit érzel valójában irántam... másodszor arról, hogy mi játszódhat le benned... félelem... kétségek.... harmadszor, hogy mért nem adsz egy esély... semmi többet csak egy esély, hogy mindketten meglássuk, hogy egyáltalán működne-e ez az egész vagy sem... s ha nem akkor ennyi volna... senki se szenvedne tovább... nagyjából... még itt sorolhatnám ezeket, mert ilyen és hasonló gondolatok ezrei száguldoznak az agyamban... csak nem nagyon látom értelmét... a lényeg ebben a háromban bőven benne van... sajnálom... de tényleg annyira jó volna ezekről a dolgokról egyet konkrétan beszélni... és nem csak, hogy mindig veszed a lapot és mintha semmi sem lenne... én is próbáltam így hozzá állni a dolgokhoz, hogy nem akartam tudomást venni róluk... de attól még léteznek és semmi sem lett úgyse jobb ha nem vettem figyelembe őket... szeretnélek kicsit megérteni... de ehhez kellene az, hogy elmondj pár dolgot... persze őszintén... egy pár mértre a választ... hogy kicsit megérthessem én is, hogy miért nem akarod... vagy ha tartasz valamitől akkor azt... vagy ha kételyeid vannak ezzel kapcsolatosan akkor éppen azokat... mert régóta barátok vagyunk... s akkor??? ez nem jelenti azt, hogy nem lehet most már több... tudom tudom... én se gondoltam volna egy féléve ilyesmire... még csak az agyam se járta volna meg legmerészebb gondolataimban sem... de nah... ezek szerint ez volt a sorsom... és igen... hidd el.. nehéz volt elfogadni a tényt... hogy több... azt a bizonyos többet nagyon nehéz volt... de mostanra... valahogyan megtanultam vele együtt élni... küzdöttem eleinte ellene rengeteget... igen azt se hidd, hogy ne... hogy én ezt akartam... most se akarnám ezt... igyekeztem rajta változtatni... mai napig ezen vagyok... de erősebb nálam... még mindig... ennek ellenére még mindig próbálkozok azzal, hogy tovább lépni... egyelőre hiába... ez az a hülye helyzet... hogy én szeretem azt aki engem nem szeret és engem szeret az akit én nem szeretek... de mind ezek mellett rá jöttem sok mindenre... például arra, hogy lehet hogy ismerlek már 12 éve... de annyi mindent nem tudok rólad... amióta sokkal jobban oda figyelek arra, hogy miket mondasz vagy teszel... már csak azóta is rengeteg dolgot tudtam meg... de még lenne pár... pár olyan ami igazán érdekelne... annyira magadba zárkózol az emberek elől és az érzések elől... és igen ez az ami leginkább érdekelne... igyekszem... minden erőmmel ezen vagyok, hogy ezt a falat próbáljam rombolni köztünk... ezen szeretnék bennebb jutni... mert tudom és hiszem, hogy a "kemény" külsőn belül egy érző valaki bujkál... akit megszeretnék találni és akinek egyszerűen már várnia kell valakire... még akkor is ha nem rám... de szeretném megismerni... nem rejtegetheted egy életen át...

Csodán át az új évbe

Csodák csodák... hmm... nem tudom mit hisztek arról, hogy számomra, mi jelent az életben csodát... úgy értem, hogy erről milyen kép alakulhatott ki benned, mint olvasóban... hiszen az elmúlt hónapban azt hiszem elég sokat írogattam erről... de úgy érzem, hogy megint valami olyasmi történt velem amit csodának neveznék.... lehet, hogy ha végig olvasod ezt a bejegyzésem neked ez nem fogja azt jelenteni, hogy csoda... sőt az is lehet, hogy neked semmit nem fog jelenteni... de nekem ez az eset fel ér annyival, hogy életem kis csodái közé soroljam... azok közé a kis csodáim közé amik az életem napról napra szebbé varázsolják és azok a kis csodám közé amíg után azt érzem, hogy igen is érdemes élni... ha egy ilyen megeshet az emberrel... ha egyáltalán érezhet ekkora mértéktelen boldogságot valaki... ilyen kis csodát, amely ennyit adhat neki... akkor igen... határozottan állíthatom, hogy ÉRDEMES élni... hát mi egyébért ha nem az ilyen pillanatokért??? csoda... számomra nem egy olyan tett jelent csodát amely világot renget meg vagy hasonló mértékű dolgok bármelyike.... számomra az a csoda, ami elvarázsol... ami boldoggá tesz oly annyira, hogy nem lehet szavakba önteni... ami egy olyan tett... vagy dolog ami ugyanakkor nem mindennapi... nem megszokott... hanem sokkal inkább különleges... úgy mentem el szilveszterezni, hogy ááá 30.-án annyira szép napom volt, hogy a legjobb barátomnak csak azt hajtogattam, hogy a holnapi napom egyszerűen nem lehet ennél fantasztikusabb.... bármi is történjen... és mi lett??? átvert az élet... ejj ejj, de még hogy... álmomban sem gondoltam volna, hogy 31.-e még annál is szebb lehet... mikor megérkeztünk egyik barátnőm mondta, hogy valaki küldött általa valamit... de csak éjfélkor adhatja át... nem mondhatja meg, hogy kitől van... viszont ő sem tudja, hogy mit ad át... órákon át furdalt a kíváncsiság... nem tudtam elképzelni, hogy ki és mit akarna küldeni nekem... persze... a kíváncsiság engem is hajtott, de őt is... ő is annyira kíváncsi volt attól, hogy napokon keresztül nála volt az és nem tudta, hogy mit rejt a csomagolás... talán még kíváncsibb, mint én... így addig addig, hogy ki sikerült csikarni pár órával éjfél előtt az ajándékom... mikor a kezembe kaptam még akkor sem volt semmi ötletem, hogy mi lehet az... aztán kezdtem kicsomagolni... és csak annyit láttam eleinte, hogy két piros lap között fehér lapok vannak... egyből kezdett zakatolni az agyam... hogy te jó ég... ki és mért akar nekem lapokat ajándékozni??? aztán mikor megláttam, hogy ezek a lapok szalaggal vannak átkötve és, hogy a felső piros lapon az áll... hogy Ez a történet... és alatta a nevem... ez volt a borító... az első az volt, hogy könny szökött a szemembe... és már egyből tudtam, hogy ki csinálta ezt és, hogy mi az amit a kezemben tartok... a "könyvem" címe volt, hogy Ez a történet... és alatt a név... az író neve... vagy is az én nevem... pillanatokig csak bámultam és könnyek gördültek alá arcomon... nem tudtam mit kezdeni az érzéssel... a megilletődöttségemmel... az örömömmel... azzal az érzéssel és tudattal, hogy egy olyan könyvnek titulálandó valamit tartok a kezemben amit én írtam... az ÉN történetem van benne... az a történet ami itt a blogon is megjelent... a könyvecske tartalmazta pár bejegyzésem még ezen kívül, ami a történethez kapcsolódott... és aztán egy az illető... aki ennyire hatalmas meglepetést okozott nekem... aki csodát varázsolt a szívembe... írt hozzá egy előszót, ajánlást... valamint egy oldalt ami záró gondolatokat tartalmaz... ez a meglepetés igazából kettős jelentőségű... annál az oknál fogva, hogy a mi szerény társaságunkban ott volt azaz illető is aki a történetem másik főszereplője... igen az a bizonyos fiú a történetből... ő akiről íródott a történet... aki, úgymond ihlete... aki elő hozta belőlem ezt az egészet... az egész tudatosan volt csinálva, mint később elmondta a barátnőm... azért pont most kaptam ezt, hogy a fiú kezébe juthasson az egész és elolvassa... sokat tanakodtunk azon, hogy vajon bármit is olvasot-e el valaha is a blogomról... főképpen azokból a bejegyzésekből amelyek róla szólnak... vajon hajtotta-e valaha a kíváncsiság, hogy miről írogathatok én itt... az igazat megvallva ez a kérdés mindig is foglalkoztatott, hiszen a blogom ott van bárki számára... mindenki nagyon könnyen elérheti aki akarja... szinte szúrja ki az emberek szemét... így is történt, ahogyan a barátnőm tervezte... most elolvasta... most megtudta, hogyan vélekedem róla... legőszintébb módon... a szívem mélyén... most aztán tényleg megtudta... nem mintha a történet maga nem arról szólna, hogy elmondtam neki... de a más, a történethez csatolt bejegyzésekből mélyebben és részletesebben jutott tudtára... részben igazából ez az ajándék neki szólt... ezt a részét meg is kapta... már csak arra lennék kíváncsi, hogy mit jelenthetett ez számára... mi a véleménye róla... és nem azaz egy szavas véleménye amit ezen az estén sikerült kifasírtolnom belőle... engem inkább az érdekelne, hogy mit mondott ez az egész a szívének... az igazság az, hogy nem tudom és nem is tudhatom, hogy ki és mikor olvassa a blogomat... ez mindenkinek szíve joga... én amit ide ki írok azt vállalom bárki előtt... de most valahogyan olyan különleges érzés volt annak tudatába jutni, hogy konkrétan az olvassa a történetet akiről és akinek íródott... elvégre ebben a bizonyos bejegyzésben ő volt a megszólítót... neki volt címezve minden sor... így ezt mondhatom egy dupla meglepetés... vagy éppen dupla öröm kapott helyet szívemben... ugyanakkor ez a második jelentősége a dolognak... a második különlegessége... háát... kedves olvasóm elmondhatom, hogy igen ritkán élhet át az ember ennyire fantasztikus pillanatot... amikor tudatosul benne az, hogy mi is az amit a kezében tart... ennél szebb ajándékot számomra el sem tudtam volna képzelni... ezért és azért a sok őrültségért amit elműveltünk az elmúlt 3 nap alatt... azért, hogy a nap 24 órájából legalább 22 úgymond vele élhettem át... azért, hogy vele keltem... vele mentem mosakodni... mellette ettem... aztán mellette játszottam... mellette néztem a filmeket... mellé kucorodtam... hozzá értem... mellette ökörködtem... mellette surrantam el ide - oda... vele mentem mindenhová... vele beszélgettem... egymásra mosolyogtunk... az ő mély barna szemébe merülhettem el újra és újra... s végül "mellette" aludtam el... tehát igen... ez volt életem egyik legszebb szilvesztere... és igen... ez volt az a pont amikor azt éreztem, hogy mindig lehet egy fokkal jobb... szebb a napod... háát az enyém az lett... így zártam az óévet és így... ennyire boldogan... csodával a szívemben... hatalmas mosollyal az arcomon... barátaim között léptem át az új évbe...