Csak egy szó...

Enyém.

Ááááááááááá...

áááááááááááááááááááá

MEGŐRJÍT A HIÁNYOD!!!!!!!!!!
ááááááááá...

a fenébe is az egésszel... megőrjítesz sírba teszel és még is kellesz...
folyton ez megy... várok... várunk... a sok elfecsérelt idővel annyi a gond csupán, hogy nem visszahozható... az óra ketyeg folyamatosan... és nem teszünk semmit... hiányzol... gyere már... vedd már észre... ne kínozz...

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Meghatározzol mindent...

Az elmúlt időszakban nem igazán törődtem a bloggal... nem tudom, úgy nem jött, hogy írjak és nem akartam erőltetni... voltak pillanatok amikor beugrott, hogy erről majd szeretnék írni, így egy tő mondatban bele firkáltam a bejegyzésbe a lényeget, amit majd időm függvényében kiszeretnék egészíteni és publikálni... ezért majd ne legyen fura ha véletlenül valaki felfedezi, hogy bővül a februári bejegyzések száma... nem az ő emlékező tehetségével van a gond... csupán vissza fele is fogok dolgozni egy kicsikét... elég fura nem törődöm időszakon vagyok túl... minden energiám egy dologra korlátozódott... azon felül nem érdekelt semmi... számolgattam a napokat és azon gondolkodtam, hogy nem csinálok egyik nap sem semmit... az idő meg baromi gyorsan múlik és a tanulnivalóm csak gyűl... persze nem egyszer próbáltam meg tenni ez ellen, de egyszerűen nem ment... végre jó kicsit ez a süketség alól felszabadultabbnak érezni magam és úgy, hogy végre egy olyan nap, hogy tettem is valamit... ami azt illeti csak olyan értelemben szabadultam fel, hogy igyekszem vissza rázódni az éltem normálisnak mondható kerékvágásába... magyarán ezerrel készülni a felvételire, az érettségire... aztán e mellett a cseppnyi kis szabadidőmet arra fordítani amik által igazán feltudok töltődni... ami azt illeti erre ebben az időszakban nagyon nagy szűkségem van... tehát blogozás zene ilyenek... most kellenek... csak legalább ennyi energiám maradna az ilyesmire is, mint például a mai napomon... hiszen reggelibe egy kis gyors sürgés forgás, rendrakás a házban... aztán tanultam reggel 11től egész 7ig... aztán bedobtam egy filmet és most kicsit írok... de viszont még ma be van tervezve a magyar házim is az elvégezendő dolgok listájára... de az elmúlt hetekhez képest megtáltosodtam... az az egy baj, hogy hiányod korlátozza le az energiám legtöbb részét... fura volt, hogy a minap épp te mondtad, hogy mennyire buzgó vagyok, meg, hogy teli vagyok energiával... de ez csak te látod így, mert miattad van az egész vagyis inkább általad és veled kapcsolatban... igazából akkor döbbentem rá arra, hogy nem is energia hiányban szenvedek, mint azt ahogy eddig gondoltam... csupán ott a bökkenő, hogy minden energiám rád összpontosul... ha feltűnsz a láthatáron bármire képes vagyok amihez közöd van... akár konkrétan akár, mint csupán veled kapcsolatosan befolyásoló tényező lehet negatív, lehet pozitív... a negatívakat egy kettőre képes vagyok elintézni... a pozitívakat kihasználni... egyszerűen érthetetlen, hogy mennyire tudsz motiválni legyen szó bármiről... és ugyanígy hihetetlen, hogy mennyire erőtlen és semmi vagyok amikor nem vagy aktív része az életemnek... ilyenkor felemészted minden erőmet azzal, hogy várlak... hogy az elmúlt dolgokon töprengek... azon agyalok, hogy mit hogyan kellett volna... mit hogyan lehetett volna, hogy még jobb és szebb legyen... illetőleg azon, hogy most már kikészít ez az egész dolog amit lassan egy éve művelünk egymással... értem én az ilyen szövegeket, hogy egy kapcsolatnak meg kell érni meg minden... de ejsze, hogy már ezen túl is lennénk... nehogy a végén oda lyukadjunk ki, hogy túl érett... nah de ne szaladjunk ennyire előre... szóval most tényleg maximálisan aktív részese kell legyek az életemnek ahhoz, hogy minden úgy alakuljon... sikerüljön ahogyan kellene és ebben egyetlen dolog akadályoz az pedig a bizonytalanság... az a játék amit tavaly áprilisban indított el az a folyamat amikor megismertük egymást... és szinte onnantól kezdve elindult köztünk ez a se veled sem nélküled játék, ami most már elégé eldurvult... nem szó szerint kell érteni... csupán annyiról van szó, hogy most már elég nyíltan játszunk egymás érzéseivel... játék... játéknak nevezem ezt... hol ott vér komoly valóság, aminek semmi köze játékhoz... igazából még itt a jó elején szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem te vagy az az aki vissza húz azokban a dolgokban amiket az elmúlt hetekben nem tudtam megtenni... vagy nem úgy vagy éppen annyit amennyit szerettem volna... mert ismerve téged hajlamos vagy egyből erre gondolni... de éppen ellenkezőleg... egy energia bomba vagy számomra... hihetetlen mennyiségű energiákat tudok meríteni belőled... a létedből... abból, ha itt vagy nekem... éppen ezért már elég régóta érlelődik bennem az, hogy szeretnék ennek a játéknak a végére járni... mert hol az van, hogy te jutsz el erre a pontra, de én vissza rántlak valamivel vagy én és te jössz valamivel amitől eltérünk megint ettől... de én most döntöttem és kezembe veszem az ügyet amennyire csak tudom... szememre is hányták, hogy mért nem álltam már hamarabb a sarkamra... eddig vártam, hogy hogyan alakulnak a dolgok... vártam, hogy te lépjél... de most oda jutottam, hogy a bizonytalanság kikészít... érzem, hogy meghatározza életem minden egyes percét, így nem marad más megoldás, mint nyíltan tisztázni a dolgokat... szeretném ha hegyéről tövire leülnénk és nyíltan, őszintén... kertelés és utalgatások nélkül megbeszélnénk a dolgokat... és pontot tennénk a játék végére.... vagy pirosat vagy feketét ... de pontocskát... és szerintem te sem vagy sokkal jobb állapotban minket illetően, mint én... talán még ilyenben sem... nem tudhatom... de szeretném ha alaposan átbeszélnénk, mint értelmes felnőtt emberek, hogy hogyan tovább... és eldöntenénk, hogy egy év küszködés és bajlódás után... az a sok minden után amin átmentünk egymás miatt... vagy éppen kéz a kézben megérdemeljük-e azt, hogy adjunk magunknak egy esélyt... hogy bebizonyítsuk, hogy igen is nem csak borsót tudunk törni a másik orra alá akarva illetve akaratlanul, hanem ugyanúgy boldoggá is tudjuk tenni... én ebben látnám értelmét annak amit elműveltünk egymással... értem ez alatt azt a sok mérget amit megetettünk kölcsönösen a másikkal... és leginkább akaratunk ellenére... de főképpen annak a sok sok szépnek amit adtunk és kaptunk egymástól... mert úgy érzem, hogy azt amit igazán akartam még soha nem tudtam átadni neked... azt a szeretetet... szóval ezen kéne elrágódni... latolgatni... mérlegelni... hogy ezt akarod... akarjuk... ennyi sok ne haragudj, de csak így tudom nevezni, hogy hülyeségen( messen keményebb szót használtam,de most had maradjak ennél) át kitartottunk egymás mellett... hogy hol két kézzel próbáltuk ellökni a másikat magunktól, annak reményében, hogy na most már boldogulni fogok nélküle... most már eltudom engedni... de fenét.. egy darabig gyötörtük ezzel magunkat aztán egyre gyakrabban jött azaz érzés, hogy beszélnem kell vele... akarom hallani a hangját... érezni... látni... egyre gyakrabban gondolok rá... de erős vagy kitartasz egy ideig amellett, hogy még se teszel ennek érdekébe semmit aztán egy hirtelen pillanat és megtörsz és két kézzel kapkodsz a másik után, hogy annyira közel tudd húzni magadhoz amennyire csak bírod... egy-két pillanat alatt megpróbálunk mindent jóvá tenni amennyire csak lehet... bepótolni az elfecsérelt időt... szóval igen én így látom, hogy ennyi mindenen át csak akkor képes két ember kitartani egymás mellett ha tényleg erős kötelékek kötik össze őket... hogy mind ez azért volt, hogy tényleg megalapoztunk valamit és nem egy évet úgymond eljátszottunk... játszottunk néha, de mind emellett ha még is fekete pontot kapna az ügy azt kell mondanom, hogy ez az év alatt te mit kaptál tőlem illetve, hogy amiket kaptál azok számodra mit jelentenek nem tudom, mert nem tudhatom, de azt biztosan állíthatom, hogy én olyan dolgokat kaptam... pozitív dolgokat amik egész életemen átfognak kísérni... a sérelmek meg majd az idő múltával feledésbe merülnek s csak annyi marad meg belőlük, hogy voltak... éppen ezért szeretném az egészet megbeszélni veled, mert ez a piros pontos lehetőség lenne... amit nagyjából felvázoltam... pont... kicsit idétlenül hangzik, mivel igazából ez a új kezdet... vagy más fajta kezdet nevű pont lenne... de ugyanakkor emellett fent tartom annak is a lehetőségét és, hogy még egyszer hangsúlyozzam azért szeretnék veled beszélni, mert még a fekete pont lehetősége is becsúszhat, ha te úgy gondolod... ami igazából félek bele gondolni, hogy mi jelentene... mert én nem szeretnélek elveszíteni... nem szeretném azt érezni, hogy nem vagy már része az életemnek... de a fekete pontnak mindenképpen azt kéne jelenteni, hogy hagyjuk egymást tovább lépni és boldognak lenni... ne folyton vissza húzni a másikat... mindenképpen ezt a helyzetet nem igen kezdem bírni tovább... érzem, hogy megszakadok a súlya alatt... szóval igen nagyon úgy érzem, hogy megérett egy komoly beszélgetésre való igény... ami előre láthatóan hosszú és meredek lesz, de előbb vagy utóbb túl kell lennünk rajta addig nincs menekülés ebből helyzetből... így én a mihamarabbat részesítem előnyben... mert fölöslegesnek tartom a további játszadozásokat... hiszen előre nem haladunk csak körbe körbe... viszont oda sem szeretnék jutni, hogy megutáljuk egymást... szóval végszóként szeretném az energiám ezen részét rád fordítani a továbbiakban is... mert egy parányi részét sem sajnálom tőled... sőőőőt... csak lássam ennek értelmét is végre... mert most hiányod határoz meg mindent és ez így nem vagány... a jelenléted kellene, hogy ez legyen...

Csoda, egy emberben

Vannak még csodák... én már csak ehhez tartom magam... lehet, hogy az ilyesmi neked kedves olvasó nem számít csodának... de nekem már csak az ilyen kis csodák jutnak... ezek a parányi csodák... amik még is többet érnek mindennél... a mai napon is elgondolkodtam egy kicsit... eljátszottam pár gondolattal... melyek ugyan nem a legkellemesebb gondolatok voltak, de még is következtetésképpen valami csoda szerűt vontam le belőlük... lassan egy éve, hogy ismerjük egymást... ez az idő alatt rengeteg minden történt... most nem akarok kitérni arra, hogy még mi minden történhetett volna... ez most nem ide tartozik... ha jól bele gondolok és leszámítom a kellemetlen emlékeinket akkor ugyan nem sok említésre méltó pillanat marad... viszont az a dolog érdekessége, hogy ami marad... az a pár dolog... az én szememben csodává növi ki magát... és ez a csoda egyetlen egy emberben rejlik... és ez a csoda nem mást, mint az, hogy ha adtál... ha a szívedből adtál akkor mindig olyan dolgot adtál nekem ami egyedi volt... ami egy felejthetetlen emlék lett számomra... egy szíved... lelked egy darabját adtad benne... mert múltunk elég sok részén akaratunk ellenére elég sokat nehezítettük egymás életét... de amikor valami szépet adtál, az megismételhetetlen volt... az felemelő volt... az a dolog egyszerűen annyira fantasztikus volt... és itt most nagyon küszködök ám... mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat... nem találom azokat a szavakat amikkel pontosan azt az érzést tudnám leírni amit a szívemben van ha azokra a felejthetetlen pillanatokra gondolok amiket nekem adtál... amikkel a legszebb emlékeim tárát gazdagítottad... nem tudom, hogy mi lesz a mi kapcsolatunkból... igazából ide is a kétségbe esett gondolataimból jutottam... nincs sok fogalmam arról, hogy hogyan kavarodtam ide... de azt hiszem arra jöttem rá... hogy bár milyen jövő is legyen számunkra megírva... s most bármennyire is kétségeim vannak a jövőt illetően... azaz mondjam úgy, hogy a közös jövőnket illetően... még ha a legrosszabb is fog bekövetkezni... még akkor is... így szeretnék emlékezni mindig rád... hogy te vagy azaz ember akiben jó pár csodám rejlik azaz ember aki egy napra hercegnőt csinált belőlem... azaz ember aki olyan meglepetéseket okozott nekem amilyeneket még soha senki... amelyek által felejthetetlen pillanatokban volt részem... azaz ember aki megtanított jó pár dologra... azaz ember akiben egy csomó érték van, amiket sajnos magába zár és csak igen ritkán villantja meg... csak igen ritkán tesz láthatóvá a külvilág számára... akit hatalmas falak határolnak... de azokon a méretes falakon belül egy hatalmas szeretettel csordultig levő szív rejtőzik... szeretném ha emlékeimben így jelennél meg mindig... a fájdalmak... a sértések... a rossz dolgok ellenére is... mert csodák hada lakozik benned...

Néha még felderül a nap...

Néha még az én életembe is besüt a nap... még akkor is... amikor elkenődve... kedvtelenül ücsörögsz gondolataidba merülve... semmi olyat nem találsz amivel kicsit is letudnád kötni magad... amikor nem látod a kiutat a gondjaid alól, csak töprengsz tovább... hiába tudod, hogy ennek így az égvilágon semmi értelme... kéne ezt is csinálni, meg azt is... csak éppen kedv nincs hozzájuk... talán magadra erőlteted, hogy de akkor is ezt legalább megcsinálom... meg a francot... maximum neki kezdesz, de ez a hülye helyzet annyira kilátástalan, hogy hiába próbálod meg rövid időn belül úgy is feladod... és folytatod a semmit nem érő önmarcangolást... és még is milyen fura az élte... a legkeserűbb pillanatban... amikor már tényleg feladsz minden reményt... amikor már tényleg nem tudod, hogy mit kezdj magaddal és már kínodban ott tartasz, hogy hogy egyszerűen azt érzed, hogy szét hasad fejed.... megbolondulsz menten ha nem tehetsz valamit... elszánt lennél bármilyen baromságra... bármilyen drasztikus dologra csak, hogy megpróbálj kitörni ebből a mókuskerékből... és akkor hirtelen megcsillan a napfény... nem is hiszel a szemednek... megdörzsölheted... egyszer... meg kétszer is... nem káprázik... ez a színtiszta valóság... megjött... itt van... a tied... pont most... pont amikor a pokol... a hiányának legmélyebb bugyrát élted át megjelent és egy pillanat alatt a felhők közé repített... egy szóval... egy reakcióval... egy pillantással... a jelenlétével beragyogja be az egész élted... a sötét fekete felhők másodpercek töredékei alatt röppennek tova a semmibe... mintha nem is lettek volna... hol ott még feltűnése előtt érezted, hogy darabokra hullasz a súlyuk alatt... fantasztikus érzés ezzel szembesülni... de ugyanakkor néha ijesztő is... ijesztő, hogy akaratunk ellenére mennyire függhetünk valakitől... valakitől akinek hiánya poklok poklára juttat, jelenléte viszont a magasba röpít... kilátástalan helyzetek... s még néha az én éltemben is felderülhet még a nap...