Teardrops on my guitar....avagy a történet

A józan ész és a szív sugalmazásai közt elmosódtak a határok... egybefolyt minden... káosz uralkodik.... kérdések hada rohamoz...nem tudni, hogy mi volna a helyes az észre vagy a szívre hallgatni...ez a történet megér nekem annyit, hogy szép egészben legyen leírva.... sőt... nem csak ennyit... igazából ez a minimum amit megér.... és ha már eddig is mindent úgy írtam, hogy bárki megérthesse hát akkor tessék itt az egész történet :) A történet egy lányról és egy fiúról szól. Akik 12 évvel ezelőtt ismerték meg egymást, amikor először átlépték az iskola kapuját. Az évek teltek és múltak, a kis lányból nagy lány lett és a fiúból kész férfi. Ezek az évek gyorsan elrepültek, volt bennük minden, jó és rossz egyaránt. De így a múltra vissza pillantva egyikük sem a sérelmekre, a haragra vagy éppen a fájdalomra gondol, hanem elsődlegesen azok a szép pillanatok jutnak eszükbe amikor oly nagyokat nevettek szívből, az iskolás, gyerekes csíntevések az együtt átélt sok boldog pillanat, azok a percek és dolgok amikor együtt valami újat fedeztek fel. Ez a sok közös pillanat...ez a sok közös emlék...ez a sok közös év szinte észrevétlenül egymáshoz láncolta őket. Ennyi sok boldog pillanat után nem is csoda ha remek barátokká kovácsolta őket a sors, észrevétlenül belopták magukat egymás szívébe. Ahogy az idő múlott talán a kapcsolatuk mondhatni, hogy egyre jobban elmélyült. Persze, mint minden kapcsolatban itt is voltak kisebb nagyobb hullám völgyek.... de ugyanakkor az is elmondható, hogy az ők 12 évük alatt soha nem veszekedtek. Hullám völgyek alatt azt kell érteni, hogy voltak olyan időszakok amikor kevesebb időt fordítottak egymásra, de ezek amilyen váratlanul és meggondolatlanul jöttek tovább is szálltak. Ez a kapcsolat talán éppen azért volt ennyire életre való, valamint különleges, mert az egész olyan spontán volt, soha nem beszélték meg a dolgokat, hogy mit minek és miért? Mindig csak azt tették amit a szívük diktált és a sors segítségével ez úgy íródott meg, hogy az ők barátságuk ennyire rendíthetetlen legyen. Szép lassan tova repült ez a 12 év, és így a jelenbe közeledve sem változott a lány és a fiú viszonya. Továbbra is kitartottak egymás mellett mindenben, a barátságuk egyre értékesebbé vált. Az hiszem, hogy egy ilyen barátság ami ennyi évet áthidalt vagy éppen megoldott minden problémát és annyi szépséget tudhat maga mögött, mint az övek joggal minősíthető kincsnek. Ugyan, ezek csak az előzmények előzményének nevezhető mozzanatok ebben a történetben. A bonyodalmak a tizenegyedik iskolai év végezetével kezdődtek. Addig minden a megszokott kerékvágásba haladt. A mi főhőseink még a vakáció első hetén kellett találkozzanak egy bizonyos, a történet szempontjából lényegtelen ügy elintézése miatt, amelyet szívesebben intéztek el ketten mint külön-külön. Úgy alakult a dolog, hogy a lány a legjobb barátnőjét is magával vitte, ezzel nem is lett volna baj. Minden jól sikerült, ahogyan tervezték, ráadásul még a végén mindannyian egy jót beszélgettek mielőtt haza fele indultak. A haza fele vezető úton a lány és a barátnője beszélgetni kezdtek, természetesen a beszélgetés szép lassan... egyértelmű, hogy a fiúra terelődött, és, hogy, hogy nem, de a kedves barátnő felvette azt, hogy teee a barátod nem is nézz ki rosszul, miért nem jöttök össze??? elvégre olyan jól megvagytok meg minden. A lány a meglepődéstől azt sem tudta hirtelen, hogy mire gondoljon vagy éppen, hogy mire merjen gondolni.... mint egy villám csapás, úgy érintették ezek a mondatok, hirtelen az agyán átfutott minden, az első logikusnak tűnő válasza természetesen az volt, hogy ez képtelenség...elvégre ők már réges-rég óta barátok... ő nem tud úgy nézni a fiúra, mint egy pasira... ez elég nagy szöget ütött a lány fejében, abban a pillanatban rengeteg gondolat cikázott át az agyán, de aztán, ahogyan lassan más beszélgetés témára tértek a lány tovább nem agyalt ezen. Elhessegette a gondolatot és, úgymond elfogadtatta magával, hogy igen így igaz, ahogyan a barátnőjének is mondta, ezen meg tovább, nincs mit rágódni. Aztán a sors úgy hozta, hogy a jól megszokott társaságuk egy hétre kiment egy házikóba, hiszen a nyarat lehet annál kellemesebben eltölteni, mint a barátaink társaságában??? Erre a válasz a mi főhőseink szerint is egyértelmű volt, hogy nem. Így a banda elindult szórakozni, minden remekül alakult, talán még annál is jobban, mint várták. Ez a hét alatt sok minden történt talán túl sok is. Egy adott pont után a lánynak kicsit olyan érzése volt, mintha mindenki kapott volna magának egy párt. Természetesen, mivel a bandában amúgy is van egy szerelmes pár és ők együtt voltak, így a maradék emberek közül a lányhoz a legközelebb a fiú állt. A lány a többiekhez hasonlóan nagyon jól érezte magát, természetesen ezt legnagyobb részt a fiúnak köszönhette, az ugyan nem tett igazából nagyon semmi különöset. Ez az egész abban rejlett, hogy szinte mindent együtt csináltak, ez a megoszlás szerűség rájuk úgy hatott, hogy egymást fogták ki. A lány ez az egy hét alatt nem törődött semmivel annál jobban, csak a pillanatnak élt, a nap minden percét élvezni akarta, így is tett. Boldog volt, oly boldog, hogy azt szavakba önteni nem igazán lehet, akár egy pillangó mely minden kis szél libbenéssel tova repül, így a lány is minden apró kis pillanatot megragadva egyre boldogabb volt. Aztán amikor haza került és mesélt a barátainak, hogy mi történt vele az elmúlt egy hétben akkor szöget ütött a fejében újra az a gondolat, hogy ő meg a fiú. És ennek a gondolatnak a tudatában ahogyan vissza gondolt az elmúlt hétre....átjárta a hideg. Úgy azért a hét folyamán is mintha másabbnak, kicsit furcsábbnak érezte volna a kapcsolatukat, mint eddig, de nem igazán törődött ezzel. De most így vissza gondolva... újra átjárta a hideg, csak nem tudott megbarátkozni ezzel a gondolattal. Aztán persze a barátnője is az élmény beszámoló hallatán hozzá fűzött egy ilyen megjegyzést, hogy amíg ő itthon dolgozott addig a lány pasizót. Nem is kellett ennél több a lánynak, habár továbbra is ahhoz tartotta magát, hogy de nem hiszen ők csak barátok.... aztán még egy nagyon rövid ideig elrágódott ezen a gondolaton, de azzal ismét feledésbe merült. Az idő ismét csak telt, eljött a nyár vége és megkezdődött az iskola. Másképp szólva eljött újra az az időszak amikor a lány és a fiú nap, mint nap találkoztak. Eleinte minden olyannak tűnt, mint régen. Nem volt semmi különös, a megszokott beszélgetésekkel és nevetgélésekkel teltek a szünetek, mint ezelőtt is. Míg nem egy napon a lány arra ébredt, hogy a fiúval álmodott. Felült az ágyban és úgy érezte magát mintha egy hideg pohár vízzel nyakon loccsantották volna, megrázta a fejét, ellenőrzésként, hogy most ébren van-e vagy még mindig álmodik. De ébren volt... egy hatalmas káosz lett rajta úrrá, most már aztán tényleg nem tudta, hogy mit higgyen és gondoljon, a már úgymond jól ismert gondolat ütötte fel fejét újra, ami nem más volt, mint az, hogy ő meg a fiú esetleg másképp is, mint barátok. Hogy ismét honnan jött elő ez a gondolat??? Hát ebben van szerepe az álomnak.... A lány azt álmodta, hogy egy helyiségben a fiúval valami ping-pong meccset néztek, jól szórakoztak, mint mindig aztán egyszer csak a fiú átölelte és megcsókolta.... valamint hozzá tette, hogy "Szeretlek!" ... mire a lány, úgymond kétségbe esetten ébredt fel álmából. Egyszerűen nem tudta ezt az egészet hová tenni, folyamatosan az zakatolt a fejében, hogy ez lehetetlen.... de aztán a másik pillanatban már egy olyan gondolat támadt rá, ami azt sugallta, hogy de még is... ez annyira valóságos volt. A lányon egy hatalmas káosz lett úrrá, már nem tudta, hogy mit érez a fiú iránt, már nem tudta, hogy mit gondol, már nem tudta, hogy mi helyes és mi nem. Ezt az álmot már nem tudta olyan könnyen elhessegetni a fejéből, mint az ezelőtt felbukkanó gondolatokat, ez annál sokkal nagyobb hatást gyakorolt rá. Egész nap ezen rágódott, elmondani sem merte senkinek. Folyamatosan az volt benne, hogy ha elmondja valakinek, hogy mit álmodót és, hogy mit gondol erről akkor hülyének fogják nézni. Így saját figyelmét próbálta lekötni mindenfélével, de nem sikerült. Bármit is tett a végén csak az álomhoz kanyarodtak vissza gondolatai. Át suhant az elméjén, hogy mi van ha az álom valóra válhat, hiszen ez már nem egyszer történt meg álmaival, mi van akkor ha ez egy jel volt, ami megmutatta, hogy kivel is kéne igazából törődnie vagy csak valamire utalni akart aminek köze van a fiúhoz, életében már ilyesmire is volt példa, minden gondolata az álom köré szerveződött akarata ellenére is. A lány hitt a sorsban és az álmokban, pedig elégé földhöz ragadt ember volt, de ez a két dolog volt az ami valahol még is megérintette odabent, ő nem akart soha emiatt naivnak tűnni vagy valami hasonlónak, de az életében már elég sok furcsaság történ, olyanok melyekhez az álmainak köze volt, így hát valahol normális, hogy ennek az álomnak a tudatában is ilyen gondolatok bombázták. Egyszerűen nem tudott szabadulni ezektől a gondolatoktól. Fel elevenedtek benne a régebbi emlékei, most már megkapta az összefüggést az álom és az érzései között, olyan értelemben, hogy az elmúlt hónapokban talán ezért érezte a kapcsolatukat furcsának, másabbnak, mint az előtt. Ez a furcsaság feltűnt még neki, nem egyszer, de soha nem tulajdonított neki valami nagy jelentőséget. Azt gondolta, hogy biztosan csak ő érzi így, de valóban nem is változott semmi, akkor jött ez az álom és fenekestül felfordított mindent. A lányban akarata ellenére is, de valamilyen szinten minden átértékelődött, a közel múltjuk, a jelenük és azok az apró furcsaságok. Csak azt érezte, hogy menten megbolondul ezeknek a gondolatoknak a súlya alatt, muszáj valakivel megbeszélnie a dolgokat, muszáj valakinek ki kérnie a véleményét. Egyik legjobb barátnőjéhez fordult, a barátnője eleinte nagyon meglepődött, de aztán higgadtan átgondolta az egész eddigi történetet és azt tanácsolta a lánynak, hogy mért is ne? A lányban a káosz csak egyre növekedett... mindig is sokan vették körül, sok olyan ember volt akivel az életének szinte a legapróbb részleteit is megbeszélte, de ezt a történetet valahogyan másnak gondolta, valamiért úgy érezte, hogy egyszerűen ez már nem normális és ezt nem kéne elmondani a legjobb barátai közül mindenkinek, de még is neki ami a szívén volt az a száján is, így előbb vagy utóbb, de megbeszélte a barátaival. Valami hajtotta, talán a szíve mélyén azt várta, hogy valamelyik barátja majd úgy fogja lereagálni ezt az egészet, ahogyan ezt ő is gondolta, hogy ez lehetetlen. A lányban szinte toporzékolt ez a tudat, egyszerűen csak azt szerette volna valakitől hallani, hogy ez az egész csak egy álom, semmi több és nem is lehet több belőle. Szerette volna ezt hallani és ne csak mindenkitől a biztatást, hogy tegyen egy próbát, remélte, hogy valakitől csak megkapja ezt, valakitől aki még nálánál is földhöz ragadtam, annyira akarta ezt hallani, nem másért csupán annak reményében, hogy egy ilyen fajta gondolat újra vissza rántaná a földre, annyira akarta azt a könnyebb utat, azt ami elhiteti vele, hogy mind ez lehetetlen, azt az utat amin keresztül ez a tomboló hurrikán ami benne lejátszódik lecsendesül és újra rá vághatja az egészre, hogy ez lehetetlen... De a káosz nem akart szűnni, csak egyre jobban úrrá lett a lányon. Egyik barátnője azt mondta, hogy a tudat alatti vágyai is lehetnek és, hogy valószínű annak eredménye ez az álom, a másik csak biztatta, hogy vágjon bele és próbálja megvalósítani, a harmadik szerint talán ez mind idáig köztük volt, csak kellett valami ami rá ébreszti arra a lányt, hogy több is lehetne köztük. Mindenki csak támogatta a lány és biztatta, hogy veszteni valója nincs mivel annál sokkal erősebb a barátságuk, minthogy egy ilyesmire rá menjen és tegyen egy próbát, a vége annyira szép lehet. Mindenki elmondta, hogy a fiú annyira okos, kedves, tisztességes, egy olyan ember aki, mindig mosolyt tud varázsolni az arcára, már ismeri a lányt, hiszen ennyi év barátság után és elfogatta minden hibájával együtt, mindenki elecsetelte a lánynak, hogy a fiú mennyire fantasztikus ember, a lány mind ezekre csak annyit tudott mondani, hogy tudja, hiszen ismeri. De amikor egyik barátnője azon kezdet fantáziálni, hogy most képzelje már el milyen remek érzés lehetne a karjai között, meg hasonlok... a lányt csak még jobban összezavarták. A káosz csak egyre nőt és nem akadt továbbra sem senki aki csitítani próbálta volna, a lány egy adott ponton már nem tudta eldönteni, hogy mi reális, mit érez reálisan és mi a sok duma hatása, nem látott kiutat az egészből. Először azzal próbálkozott, hogy egy kicsit megpróbál távolabb maradni a fiútól, csak addig amíg helyre teszi magában a dolgokat. Ezt megvalósítani lehetetlen volt, a lány próbálkozott, nem beszélt olyan gyakran a fiúval, nem nézett rá olyan gyakran, próbált nem törődni vele annyit, persze csak ésszel, mert nem akarta a barátságukat kockáztatni semmiképpen, de ez egy lehetetlen vállalkozás volt. A lány akár mennyire és akár mivel is próbálkozott a fiú, mintha érezte volna, mindig kijátszotta, esély nem adva arra, hogy egy hajszálnyi távolság is közéjük férkőzzön. Így a lánynak nem nagyon maradt más választása, mint, hogy megpróbáljon közelebb kerülni a fiúhoz. Ehhez nem igazán volt ötlete, de legalább nem lehetetlen vállalkozás volt, ez a közeledés, ez nagyon apró volt, hiszen már így is annyira közel álltak egymáshoz, hogy egyszerűen, itt ahol minden nap látták eddig is egymást nem volt nagyon amit tenni, ezek a parányi lépések maradtak. A lány nem tudta, hogy mit akar vagy éppen mit kéne tennie, csak azt tudta biztosan, hogy amikor a fiúval lehet akkor boldog, vele igazán jól érzi magát. Ebben az egyben biztos volt és azokban a percekben amikor együtt voltak egyéb talán egyiküket sem érdekelte. Ilyen hangulatban teltek a hetek, a lányt minden barátnője csak egyre biztatta és talán ők még kíváncsibbak voltak arra, hogy lehet-e köztük több, mint a lány. Míg nem egy nap az ők kis bandájuk úgy döntött, hogy pénteken csapnak egy kis ferde estét. Egyet filmeznek, pizzáznak és jól érzik majd magukat. A lányt mindenki biztatta, hogy ez egy megfelelő pillanat lehet arra, hogy beszéljen erről a fiúval. Ebből az egészből úgy sincs más kiút, idővel, előbb vagy utóbb így is úgy is meg kell majd beszéljék, ennek a zűrzavarnak addig úgy sem lesz vége, és ehhez ez a péntek este éppen megfelelőnek ígérkezett. A lány elismerte, hogy igazuk van, hiszen ha nem lépik most, akkor kitudja meddig fog még ezen rágódni és úgy sem fog tudni egyedül előrébb jutni. Szép lassan elérkezett a várva várt péntek este. Ez az este olyan reményekkel kecsegtetett, hogy majd minden a helyére kerül és lezárul aminek le kell zárulni. A lány már alig várta, hiszen annyi gondolat kavargott a fejében, hogy már érezte össze omlik a súlyuk alatt. Az este remekül indult, csupa móka volt és kacagás, mindenki nagyon jól érezte magát, remekül szórakoztak játszottak, filmeztek és pizzáztak. Az egyik pillanatban úgy adódott, hogy a lány és a fiú kettesben maradtak a szobában. A lány átgondolta még egyszer.... és arra a következtetésre jutott, hogy most vagy soha, így bele vágott, hogy elmondja a fiúnak, hogy mit érez. A fiú értetlenül, valamint kíváncsi szemekkel nézett a lányra, sejtelme sem volt arról, hogy a lány mit akarhat mondani, így négy szemközt és ennyire komolyan. A lány nagy levegőt vett, gyorsan átszáguldott pár olyan gondolat a fejében, hogy értelmetlen az amit mondani fog, de nem törődött ezzel a gondolattal, ha már így határozott akkor megtette. Kimondtam, hogy "Tetszel nekem". A fiú meglepődött, nem kicsit... nagyon, értetlenül mosolygót és mélyen a szemembe nézett. Gondolatok ezrei rohamozhatták meg őt is, csak úgy, mint előre engem is. A fiú továbbra is csak mosolygót, de nem tudott szóhoz jutni. Egy pár percig csak egymás szemébe bámultunk és mind ketten mosolyogtunk, valamiféle választ vártam, míg a fiú megpróbált magához térni a ledöbbenésből. Első szavaival is csak azt fejezte ki, hogy mennyire hideg zuhanyként érte az egész. Aztán elmondta a véleményét, elmondta, hogy ő nem tudja elképzelni, hogy köztük ennyi év barátság, nagyon jó barátság után több is legyen. A fiú továbbra is zavarta mosolygott össze vissza, de ez jól állt neki, szép volt amikor mosolygott, ugyanakkor látszott arcán még mindig, hogy csak úgy kavarognak a gondolatok a fejében, még nem teljesen van magánál. Rengetegszer kihangsúlyozta, hogy ő semmiképpen nem szeretné megbántani a lányt, hiszen igen is sokat jelent számára a barátságuk. Szegény annyira zavarban volt, a lánynak mind azok a gondolatok cikáztak át az agyán, hogy szegény fiút mennyire ledöbbentette. Habár a péntek előtt amikor el elmélkedett azon, hogy a fiú vajon hogyan fogja le reagálni az egészet sokkal rosszabbra számított, és ő maga is félt attól, hogy ezután, hogy lesz mersze a fiú szemébe nézni. De most, amikor szemtől szemben álltak egymással és meglátta a fiú hatalmas és folytonos mosolygását, valahogy semmi nem volt annyira nehéz. Elbeszélgettek még erről az egészről, mindkettejüknek jól eső érzés lehetett úgy beszélni, hogy a másik közben folyamatosan a szemébe néz és érzékelteti, hogy nagyon is érdekli, hogy miről beszél, jó érzés volt ez, hogy úgymond egy különös figyelemmel tüntették ki egymást. A lány csupán ezt a két szót akarta mondani a fiúnak, de annyira bele merültek a beszélgetésben és mivel negyede olyan kínos nem volt, mint amire számított úgy érezte, hogy a fiúnak joga van tudni a többiről is, arról, hogy honnan indult ez az egész. A fiú ugyan kezedtől fogva nagyon jól rá érzet saját magától is az igazságra, így még könnyebé tette a lánynak a dolgát. A lány elmesélte a gondolatokat, azt, hogy ő is ugyan így reagált az egészre eleinte, aztán az álmot is. A fiú most már közel sem lepődőt meg annyira, de igazából ki tudhatná, hogy milyen gondolatok szaladtak át az agyán. A fiú zavarodottságában is egy dologban biztos volt, amelyről folyamatosan a lányt is biztosította, ez pedig nem volt más, mint, hogy a barátságuk ezt meg sem fogja érezni, nem fog ettől megrendülni sem semmi, sőőőt.... A beszélgetésüknek az vetett véget, hogy mások is bejöttek a szobába. Ez a beszélgetés az igaz, hogy sokkal kellemesebbre sikerült, mint a lány álmodni merte volta, de még is utána azért ismét az az érzés tört rá, hogy kicsit ki megy a konyhába a csajokhoz, egy kicsit azért távolabb marad az este elkövetkezendő részében a fiútól, nem feltűnően, csak úgy saját lelke nyugodalmára. De hát ezt lehetséges volt megvalósítani?? Egyszerű rá a válasz... nem... A fiú esélyt sem adott rá, az este további részében még nagyobb figyelemmel ajándékozta meg, mindig ott volt mellette, hülyéskedtek és beszélgettek együtt mindannyian, de a fiú legtöbbet mindig úgy beszélt, mintha még mindig ketten lennének, hosszasan a lány szemébe nézett és mesélt, ezzel érzékeltetve, hogy mintha csak neki beszélne, mintha nem is érdekelné az, hogy mások ott vannak vagy, hogy mások figyelnek-e rá, így telt a továbbiakban az este, teli őszinte, szívből jövő mosolyokkal. Ismét megnézetek egy filmet, a fiúnak választás elé került, hogy a lány mellett fog ülni vagy egyik barátjuk lesz köztük, a lány meg volt győződve, hogy a fiú úgy dönt, hogy inkább legyen valaki köztük, de ismét pozitívan kellett csalódjon, a fiú gondolkodás nélkül a lányhoz közelebb húzódott mutatva a barátnak, hogy a másik felén foglaljon helyet. Ez az este is mint mindegyik más szép lassan a végéhez közeledett. Mindenki haza tért. A lány gondolatai a már, úgymond megszokott minden napi gondolat szövevényekhez vezetett. Elgondolkozott azon, hogy ez az este mennyire nem úgy alakult, mint várta, a nemleges választ leszámítva, minden jobb és kellemesebb volt, mondhatni, hogy fájdalom mentesebb. A köztük levő viszony meg minden annyira más volt, semmihez sem hasonlítható, így a mai este is ennek jegyében ért véget. Az estét megelőzőleg úgy képzelte el, hogy ez a válasz mellett, óriási fájdalom fog rá találni, el lesz keseredve vagy éppen netalán ő lesz a világ legboldogabb embere, de a szívét inkább a rosszra készítette, hogy akár mi is történik ne érje majd akkora csalódás. A barátai várták már izgatottan a beszámolóját, átbeszélte velük az egész este lefolyását és mind annyian ugyanarra a következtetésre jutottak. A lány is akár csak a többiek, nyugalmat érzett semmi mást, a gondolatok által csinált feszültség csillapodni kezdett, kellemes érzés járta át, hogy most már ezt a "terhet" megoszthatta a másik féllel is. Habár mindenki két dolgot várt ettől az estétől, egy részt azt, hogy itt ezzel a történet vagy véget ér és csak a barátság része fog tovább élni vagy pedig ezen a ponton fog elkezdődni a java, hát nem így lett, talán erre mondják, hogy az ember a vágyaiért meg kell szenvedjen, hanem akkor azok nem is voltak igazi vágyak. A lány azt várta, hogy ahogyan virtuális módon beszámol barátainak az estéről minden egyes billentyű lenyomásával csak az fog tudatosulni benne újra és újra, hogy nem sikerült. De nem így lett... ez úttal a fájdalom elmaradt, csak további kérdések merültek fel mindenkiben. A lány is akár csak a barátai is, úgy érezték, hogy ennek a történetnek itt még közel sincs vége, majd az idő eldönti, a sors majd kitalálja folytatást, ez a történet még tartogat egy pár meglepetést, fordulatot. Egyben ugyan mind annyian biztosak voltak, abban, hogy míg ők itt közösen fejtegetik az este történteken, megbeszélik észrevételeiket, addig valaki egyes egyedül ugyan ezen rágódik.... és ez nem más, mint a fiú... valahol messze, a sötétségben álmatlanul forgolódik az ágyában és a hallottakon gondolkodik...."Valaminek vége van. Vagy már vége van, vagy most kezd vége lenni, vagy már és még csak meglegyint bennünket az elkerülhetetlen vég kezdetének hideg előszele ..."