Egy igazi kincs....avagy a történet egyféle befejezése

A történtek után eltelt egy év. Ez az év alatt a fiú és a lány nagyon eltávolodott egymástól, mivel a sors úgy hozta, hogy nagyon messze kerültek egymástól. A fiú az ország egyik felébe, míg a lány a másik felébe került egyetemre. Az eltelt év alatt a fiúnak lett baratnője, a lánynak meg barátja. Mindkettő jól érezte magát a társával, de nem igazán érezték a szerelmet, pedig nagyon sokat tanakodtak azon, hogy miért is nem érzik, de választ sosem kaptak. Majd az egyik reggel a fiú feliradt az álmából. A lányról álmodott. Eszébe jutottak az együtt töltött idők: a nevetések, a kalandok, az igazi szeretetre épulő beszélgetések...Úgy érezte muszáj beszéljen vele. Most ébredt rá mennyire is hiányzik neki ez a lány. Egász nap máson sem járt az esze, csak azon miként vegye fel vele a kapcsolatot. A nap végére meghozta a döntést: személyesen megkeresi. Erre egy jó indokot is talált : a lány szülinapját. Teltek múltak az idők. És eljött a nagy nap. A fiú el is utazott az ország másik felére, hogy találkozzon a lánnyal. Úgy gondolta, hogy inkább meglepi őt, és felmegy a lakására. Úgy is tett. Megkereste, hol lakik a lány, elment oda, majd becsengetett az ajtón. Csengetett… csengetett... csengetett….míg egyszer csak kinyílt az ajtó. Az ajtóban nem a lány állt, hanem egy férfi ( jókepű, izmos, művelt ). Ekkor jutott eszebe a fiúnak, hogy a lánynak van barátja, akivel ma biztosan megünnepli a születésnapját. A gondolatba is bele borzongott. Majd a férfi betesékelte. A fiú csak annyit kérdett: Hol van a barátnőd? A férfi meg azt válaszolta, hogy elment, összevesztek. A fiú ennek nagyon megörült, de nem mutatta ki, sőt még szomorú arccal megkérdezte: Hová? A válasz ennyi volt: Parkba. A fiú nem is időzött tovább, kirohant az ajtón és futott… futott egész a parkig. Ahol majd lelasított. Össze akarta szedni a gondolatait. De míg tanakodott, megbotlott egy lábba. Felnézett…ott látta maga előtt a lányt. Nagyon meglepödött, mivel a lány gyönyörű lett. Nem tudtak percekig megszólalni, csak néztek egymásra és mosolyogtak. Majd a fiú megszolalt, egyetlen szóba fejezte ki érzeseit: Szeretlek. Mire a lány sírva fakadt. Eszébe jutott az egy ével ezelött történt, amikor ez az eset pont fordítva történt meg. Elmosolyodott és adott egy csókot a fiúnak, mivel nem tudott megszolalni. De ez a csók sokkal többet jelentet a fiúnak, mintsem a pár szó. Majd megölelték egymaűást...Leültek a padra és elmeséltek minden egymásnak... azt a sok - sok mindent ami az elmúlt év alatt történt velük...Ezt a történetet nem én írtam, hanem ajándékba kaptam az egyik legjobb barátnőmtől. Amiért annyira hálás vagyok, hogy azt nem lehet szavakban kifejezni. Már a történet elejét könnyes szemmel olvastam, nagyon szépen köszönöm, ez számomra egy igazi kincs. Többen is arra sarkaltak, hogy írjak befejezést a történetemnek, ami a lezáratlan, akár csak a való életben. Én mindig azt válaszoltam, hogy ezt a történetet a sors alakította ilyenné amilyen, így hát a sorstól várom a befejezést is, amint meglesz billentyűzetre vetem, ígérem. Ez a befejezés igen sokat jelent számomra, remélem, hogy jelent majd számotokra is valamit, azoknak akik elolvassátok.