Menekülnél....

Egyik pillanatban arra kapsz észbe, hogy gondolataid kicsit elkalandoztak.... bent állsz a meleg szobában, de gondolataid mind a kinti hidegben játszadoznak.... mezőkön és réteken suhannak.... hegyeket másznak... folyókat úsznak át....amíg te csak bámulsz ki az ablakon és olyan érzések kerülgetnek, hogy most sokkal szívesebben lennél oda kint...messze a távolban, abban a messzi ismeretlen távolban melynek képe eléd tárul.... igazából bárhol lennél, csak ne itt... bárhol lennél ami számodra még ismeretlen.... bármilyen olyan helyen ahol ismeretlenek az emberek, a tájak, a folyok, a hegyek vagy éppen az alföldek, a tenger part, a város, az utca, az épületek... ebben a pillanatban nem számítana, hogy hová csak menekülni volna kedved.... el ebből az ismert környezetből, el innen ahol már szinte mindent ismersz... el innen ahol bármire nézel valakit vagy valamit eszedbe juttat a lakás, a benne levő bútorok, a tárgyak, a tömbház, az utca, a város és főképpen az emberek, de a dolgok bármely kis részletéről előtör egy emlék és egy újabb emlék és az emlékek csavaros világában koslatva mindig és mindig a gondolataid egy valakihez érnek el.... a gondjaid forrásához... mindig pontosan ugyan ahhoz a valakihez... nem törődve azzal, hogy az emlékek útjai mennyire rövidek vagy éppen mennyire csavarosak és hosszúak, úgy is ahhoz az egy illetőhöz kalandozol el... ezért menekülnél ebből a világból, innen ahol bárki is kérdezzen akármit a beszélgetés szép lassan rá terelődik, innen ahol rá nézel egy tárgyra és ő jut eszedbe róla innen menekülnél, egy olyan helyre ahol még minden ismeretlen ahol a tárgyakhoz, a dolgokhoz nem kötnek emlékek, ahol az emberek nem tudnak rólad semmit... egy olyan világba ahol a felfedezés, a kíváncsiság vezérel, ahol a múlt az múlt maradhatna.... de sajnos az élet nem ilyen egyszerű, még ha néha meg is teheted azt, hogy elmenekülsz amikor már valóban nagyon teli van a hócipőd... mindig nem teheted ezt... mindig nem adatik még csak olyan lehetőség sem, hogy egy hétre is, de kilépj ebből a megszokott, ismert világból...pedig az az egy hét is sokszor aranyat érne... annyira jól ki lehet az alatt kapcsolódni, fel lehet töltődni... és akkor vissza térve újult erővel meg energiával vagy tovább lépni vagy megtalálni a problémára a megoldást.... de most nem lehet... most csak egy a nyamvadt 2 nap adatik meg amíg távolabb lehetek tőle... csak ez a hétvége van... és ez is mit ér??? semmit....főleg ha ott a tudatómban, hogy hétfőn újra szembe kell nézned vele és fogalmad nincs arról, hogy mihez kezdj... nem tudod, hogy még mit tudnál tenni... igazából az ilyen és a hasonló eszme futtatásokra rá megy ez az egész hétvége... és akkor még azokat a részeit nem is említettem amikor róla kérdezősködnek meg ilyenek...te hiába akarnád őt egy parányi időre is felejteni, ha valaki mindig jön és újra felhozza.... áááááá menekülnék... hiszen úgy minden sokkal egyszerűbb volna... nem az én stílusom a megfutamodás, de most már nem bírom... már minden szellemi energiámat fel emésztette ez az egész és főleg a várakozás a semmit tevés.... menekülnék messzire.... annyira szívesen menekülnék el tőled távolra.... de nem tehetem...