Nyugi van... még akkor is ha merek szeretni???

annyira jó érzés...végre az érzelmek háborúja közepedte át élni egy olyan napot amikor nyugodtnak érzed magad... csak úgy semmi ok nélkül... át jár a megnyugvás... nem dulakodnak benned az érzéseid sem a kellemes... sem a kellemetlen nincs fölényben... elcsitulnak... hosszú idő után először végre kicsit csillapodnak... nem tudod az okát... de ha jobban bele gondolsz akkor rá jössz, hogy igazából nem is érdekel... nem érdekel, hogy mitől, mért stb... csak érezni akarod... érezni és ki élvezni minden percét.. hiszen ki tudja, hogy mikor adatik meg következőkor???... azért ez annyira furcsa... ha jobban bele gondolunk... minden nap úgy kelünk fel, hogy érzéseinkkel viaskodunk... lehetnek azok kellemesek... lehet a világ legszebb érzésének mondott is... ha a te esetedben minden nincs rendjén pont ennek köszönhetően... és azon kell lenned, hogy valahogy eltudd nyomni magadban ahhoz, hogy egy semmit sem jelentő mosollyal ki menj a világba és szembe tudj nézni az emberekkel, de senki se vegye észre azt, hogy valójában semmi sincs rendben az életedben... épp ilyen az is ha szeretsz... eljön a hajnal... egy újabb nap... elméletileg újabb reményekkel kéne kecsegtetnie... ki mászol az ágyból... felöltözöl.. elkészülsz és elmész a suliba... az oda vezető utat végig elmélkedel.. erőt próbálsz gyűjteni, hogy a szemébe tudj nézni, eljátszva, hogy minden rendben... hol ott semmi sincs rendben... úgy érzed, hogy ezer kést döfködnek beléd... beléd? mit beléd... akkor talán megoszlana a fájdalom... de az nagy luxus lenne... mind az ezret a szívedbe döfik... és mért??? mert MERSZ SZERETNI... tényleg ez lenne a világ... tényleg ennyire el lenne nyomva az igazság... ennyire az igazságtalanság uralkodna??? hogy azért mert vele ellentétben én merek szeretni ezt érdemlem??? fájdalmat és fájdalmat, mert nem riadok vissza attól, hogy szeressem őt??? mert fel merem vállalni, hogy igen is szeretem... és akkor mi van??? merem szeretni... mért ne merném??? a világon a leghatalmasabb érzés... egyben a legszebb és legfájdalmasabb... talán épp ebben rejlik a hatalma és az ereje... és igen is vannak olyanok akik félnek tőle... félnek tőle... félnek attól, hogy megsebzik magukat... és ez által saját boldogságuktól fosztják meg magukat... a széphez csak rengeteg rossz legyőzésével lehet eljutni... akkor mire vártok??? mire vársz??? még most sem mersz szeretni??? kockázatot kell vállalni... ne várd, hogy szeresennek ha te nem mersz szeretni... most se megy??? mert félted magad a fájdalomtól??? érdekes megközelítés.... félted magad attól, hogy ha netán szeretsz és nem szeretnek viszont az milyen fájdalmas lehet?? ezzel kapcsolatban két dolgot jegyeznék meg... az egyik ha még sose mertél szeretni akkor mond már meg, hogy honnan a francból tudnád, hogy milyen is az a fájdalom amitől úgy félsz?? hehh?? nah erre válaszolj... persze, hogy csak annyit tudsz mondani, hogy hát mindenki csak azt meséli, hogy mennyire fájdalmas... és a második dolog... abba gondoltál már bele, hogy az által, hogy a saját magad boldogsága elé építed az akadályokat... és azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy szeress csak egyre jobban elbarikádozod magad az igazi boldogságtól.... saját magadnak fájdalmat okozva... szóval gondoltál már bele, hogy ezzel sokkal több fájdalmat okozok életed során magadnak, mint egy kis szerelmi csalódással??? nem az mondom, hogy az nem fáj... hiszen nagyon is fáj... csak, hogy ezeket a csalódásokat majd egy szép nap... amikor megtalálod a szerelmet elfelejted... talán naivnak találsz egy ilyen mondat után, de hidegen hagy, hogy mit gondolhatsz... igen is hiszek a szeretet és a szerelem erejében és nem érdekel, hogy mit gondolsz erről... én ebben hiszek... mert másban miben lehetne hinni ha még ebben sem??? de vissza térve oda, hogy mekkora az a fájdalom ha nem engeded magadnak, hogy szeres vagy, hogy szeresennek akkor egy életen át kínzód saját magad és azt kutatod, hogy mért vagy boldogtalan... hol ott te vagy a saját boldogtalanságod kovácsa... nah igen... az ilyen és a hasonló... talán inkább a még fájdalmasabb érzelmi dulakodásokkal telített napjaimon túl... hiszen ez csak egy elméleti futtatás volt... de ezt át is kell érezni... a lényeg, hogy eljött egy ilyen nap is... amikor semmi mást sem érzek csak nyugalmat... nem bántanak a rossz érzések , de ugyanakkor nem is törnek valami magasra a kellemes és szép érzések sem bennem... nyugi van... nyugalom... érzelmi nyugalom... és ez annyira jó... mintha egy ajándék lenne az elmúlt napok végig szenvedéséért... mért?? mert merek szeretni??? és ő nem???... hát ez sem fog soha vissza riasztani attól, hogy szeressek... hogy szeresselek...