2011. március 1., kedd

Válasz a kérdésekre...




Az utóbbi napokban... többször is megfordult a fejemben egy bizonyos dolog... ami eléggé magával ragadta a gondolataimat.... nos nem más volt, mint az, hogy mért nem tudok írni.... miért nem tudok blogozni, úgy mint régebb.... miért nem jön az a bizonyos már jól ismert érzés, hogy na most leülök a gép elé és kiírok magamból mindent... addig írok ameddig csak bírok... már sokszor elgondolkodtam ezen... eleinte talán még magamat is áltattam olyan gondolatokkal, hogy hát nincs időm... nem tudok mikor időt szakítani az írásra, mert minden időmet felemészti az iskola meg az érettségire való felkészülés, aztán a felvételi aztán meg kitudja mi minden... nos kedves olvasó... talán már ebből is sejtheted, hogy ez a probléma mennyire mélyen gyökerezik... természetesen ezeket a gondolatokat, de joggal nevezhetném kifogásoknak is őket... hallotta a nagy tiszteletű közönség is... hiszen ha bárki rá kérdezett erre... ha bárkinek is feltűnt, hogy nem a régi, jól megszokott formám hozom a blogon és erre rákérdezett... természetesen a válasz valamely volt a már fent leírtak közül... és mindenkit aki szorgalmason olvasott engem vagy éppen tényleg érdekelte, magával ragadta ez az egész ami itt a blogon íródót, azok számára mindig felvettem azt kis reménysugarat, hogy de ne aggódj, mert hiszen hamarosan lejár az érettségi és időm annyi lesz mind a tenger... és akkor majd annyit fogok tudni írni, hogy ti csak győzzétek majd olvasni... ez egyrészről egy könnyelmű ígéretként felfogható kijelentés... és lehet, hogy valamilyen szinten az is volt.... de más rész én ezt halál komolyan gondoltam és tényleg... bárki számára könnyedén bizonyítani is tudnám, aki kételkedne.... hiszen azt hiszem ennek a bizonyítására nincs is megfelelőbb mód, mint, hogy valaki bekukkantást nyerjen a bejegyzéseim gyűjteményébe.... és ott az ígéretemnek megfelelően azzal szembesülne, hogy egy halom bejegyzés van ami elvan kezdve, de nincs befejezve.... akár olyanok is akadnak nagy számmal amiknek csak címük van és maximum pár szót tartalmaznak, ami éppen elegendő nekem, hogy tudjam, hogy ott miről szerettem volna írni csak nem ment.... vagy hozzá is kezdtem és a folytonos törlés lett az eredménye... vagy egyszerűen el sem tudtam kezdeni.... vagy olyanok is akadnak amelyeknek nagy kínok közepette neki kezdtem, de pár sornál tovább nem tudtam jutni... és hiába erőltettem volna.... vagy éppen hiába kezdtem volna bele abba a macerás módszerbe, hogy egy mondatot fogalmazzunk át 10szer vagy éppen 20szor míg valami ember elé illő alakot fel nem vesz, mint valami irodalom órára íródó fogalmazás vagy éppen vers elemzés... szóval ennek hiába is kezdtem volna neki, mivel az már nem én lennék.... valamint az már nem a blogomhoz illő lenne... hiszen vannak akik tudják... de akik eddig nem tudták azoknak most elárulom, hogy ide... erre a blogra minden egyes bejegyzésem spontán módon íródott... és semmi több és véleményem szerint éppen ebben rejlett különlegessége... tehát innentől kezdve azt hiszen mindenki képes belátni azt, hogy ha folytattam volna azt a tevékenységet abból semmi, de az ég világon semmi jó nem sült volna ki... nos én tényleg igyekeztem... akartam... mert hiszen ez a blog számomra nagyon sokat jelent... egyszerűen erre nincsenek szavak, hogy mennyit.... a másik dolog meg, hogy az ígéretemnek is eleget akartam tenni, amit másoknak mondtam.... és ugyanakkor nem akartam... és soha nem is állt és még most sem áll természetesen szándékomba az, hogy lemondjak erről... a minap az a gondolat vésett helyet magának az agyamban... ami ugyanakkor ennek a bejegyzésnek a megírásához is vezetett... és egyben arra késztetett, hogy más szemszögből kezdjem nézni ezt a dolgot... és akkor rá döbbentem valamire.... még pedig azt hiszem, hogy megleltem az okát a rejtélynek... annak a rejtélynek, hogy mért nem tudok írni... és ez nem, más mint a hiány... igen hiány... nos nem kell itt valami rémségre gondolni, mert én most egy olyan hiányról beszélek, ami amúgy nagyon is jó... de a blogra néző tekintettel elég szomorú... valami olyannak a hiánya ami mind eddig gyökeres része volt az életemnek, de azóta eltűnt... szóval a szomorúság, a magány, a lelki sérelmek, a bánat, az igazság utáni vágy, a harc valakiért illetve olykor valamiért hiányzik belőlem... lassan egy éve... és azt hiszem, hogy ez a megoldás... hiszen ennek a blognak főképpen ezek a dolgok voltak az éltelői.... és azt hiszem, hogy aki rendszeresen olvasott az tudja, hiszen nem egyszer el is hangoztattam azt, hogy milyen kár, hogy nem tudok a szép és a jó dolgokról írni... hogy azokról nem tudok ódákat zengni... azokat az érzéseket nem tudom számotokra kézzel foghatóvá tenni.... nos igen.... amikor ezek a gondolatok kerítettek hatalmukba akkor azt hiszem eljött az igazság pillanata.... eljött az a perc amitől kezdve már magamat sem csaphattam be... nem mintha eddig tudatosan csináltam volna... csak nah... de ekkor megvilágosodtam... kristály tisztán előttem hevertek a válaszok amiket annyit kutattam... és akkor akár akartam, akár nem be kellett vallanom, hogy ez az amiért nem tudok írni... nem azért mert nincs időm... hiszen lássuk be eddig se nagyon volt több szabad időm... de ha arról volt szó akkor mindig tudtam keríteni annyi időt, hogy ezt-azt ki írjak magamból... és ugyanígy ezekben az időkben is tudtam volna... de nem láttam értelmét... vagy ha úgy is hozta a sors, hogy leültem írni, mert úgy éreztem, hogy ez a történet meg ér annyit, hogy nyomot hagyjon a blogomon, akkor is azzal kellett szembesüljek, hogy nem tudok írni, egyszerűen nem megy... és most már tudom a választ... csupán azért nem megy, mert amikor az a bizonyos már nagyon sokat emlegetett srác az életem részévé vált... amikor kilépett az álmaim és a vágyaim sorából és megelevenedett, akkor magával vitt mindent rosszat... aminek természetesen nagyon örülök, csupán a blogra eső részét sajnálom... de nem fogom feladni őt soha... szóval az elkövetkezendő időkben újra és újra neki fogok rugaszkodni és azon leszek, hogy megtanuljak írni a szépről és a jóról, ha éppen másról nincs amiről, de nem fogok felhagyni azzal a dologgal, ami engem sem hagyott el soha... és ami mindig megmentett... nos kedves olvasó... úgy éreztem, hogy ezekre a válaszokra neked is szűkséged lehet és ha mindeddig kitartottál mellettem, akkor joggal meg is érdemled... így most mivel egy kissé szomorkás hangulattal tölt el ez az egész, örülök, hogy most sikerült úgy billentyűzetet ragadnom, hogy annak értelme is volt... egyebet nem ígérhetek csupán annyit, hogy ami tőlem telik azt megteszem... akár mennyire is nehéz legyen.. megpróbálom jobban megemberelni magam és egy kicsit másabb fajta dolgokról írni... valami olyasmikről amik talán a te napodat is beragyogják, nem csak az enyémet... ha nem is sikerül a régi fényt vissza hozni...

Nincsenek megjegyzések: