Mit ér???

Jól el lehet filozofálni, hogy mi mit ér? vagy éppen ki mennyit ér?? elbeszélgettünk a legjobb barátommal és körülbelül két perce azt kérdezte tőlem, hogy mit ér az ember büszkeség nélkül??? amire az volt a válaszom, hogy valószínűleg annyit amennyit én... erre természetesen megkérdezte, hogy és te mit érsz??? amire azt válaszoltam, hogy valószínűleg semmit... és lassan tényleg ez is az érzésem.... mindent feladok... bármire képes vagyok érte... s sokszor azaz érzésem, hogy a semmiért... mert nem kapok cserébe semmit... pedig nem kérdek sokat... csak azt szeretném érezni, hogy én is számítok neki... hogy neki is szüksége van rám... és nem csak nekem rá... szeretném érezni, hogy szeret... nem tudom, hogy még meddig fogom bírni... és meddig fogom csinálni... még meddig és még mit adjak fel??? feladni bármit, hogy neki jobb legyen... lemondani erről is és arról is, hogy ne legyen vita... ne legyen veszekedés... ha megsért vagy megbánt lenyelni és hol ott a szívedben érzed, hogy megszakadsz... felemeled a fejed... letörlöd a könnyeid is rá mosolyogsz, mintha minden rendbe lenne... aztán jönnek az újabb dolgok, hogy szép vagy sem azt csak az Isten tudja... de a régebbit elfelejted, mert nincs más választásod... el kell felejtened... le kell nyelned... hogy minden ne legyen rosszabb... de érte.... a csendért... a nyugalomért... megteszed... hogy legalább neki jó legyen megteszed... megpróbálsz mindig a kedvében járni... úgyhogy neki jó legyen... azaz, hogy elsősorban neki legyen jó... arról ne is beszélve, hogy ha kér valamit akkor feltétel nélkül megteszed... vagy ha hív valahova akkor természetes, hogy a válaszod igen és még örömödben táncolsz is akár, hogy de jó, hogy hívott... szóval egy idő után már tényleg úgy érzed, hogy se büszkeséged se semmid... csak, hogy neki jó legyen... és akkor a rá adás, hogy még úgy is érzed, mintha ő mindent csak kötelességből csinálna... ezt megteszi és azt megteszi, mert a barátnője vagy... ezt így illik tehát csinálja... az illem így diktálja tehát ez lesz... nem tudom mi az igazság... valahol nagyon elkavarodtam... nem értem, hogy az emberek mért tesznek olyan dolgokat amikhez nincs is kedvük... csak mert azt szeretném hallani még nem kell azt tenni... én csak akkor kérem ha az szívből jön... és pedig evidens volt, hogy csak a tisztelet miatt meg a kötelességtudat miatt volt... de nekem így nem kell... én bármire képes vagyok érted... még akkor is ha már nem érek semmit... vagy ha ez az egész nem is ér semmit... de már annyira elegem van a hullámvasutasdiból... hogy néha amikor a mi kis kocsink felér a csúcsra a felhők mögül kristálytisztán látszik mindennek az értelme... az eredmény...a megoldás... a cél... érzem, hogy van értelme tovább küszködni... van értelme tovább gürcölni akár milyen nehéz is legyen, de megéri... megérte ezt is vagy éppen azt is feladni, mert cserébe kaptam is valamit... de aztán a kis kocsi tovább döcög a sínen... és szép lassan alá gurul a mélybe... a sötétségbe... ahol ellepnek a kételyek... a kérdések és nem látsz még az orrodig sem... úgy érzed minden hiába... csak körbe körbe egy és ugyanazt az utat járod... mint egy mókuskerék... körbe körbe és nem haladsz előre... hol ott bele adsz egyre többet és többet... de eredmény semmi... ilyenkor az is elveszti értelmét, aminek úgy éreztem, hogy még a reggel nagyon is értelmes volt... de csinálom... érted csinálom... és úgy érzem... hogy logikusan véve nem volna túl nagy kérés, hogy szeretném érezni, hogy szeretsz... én nem sietek... csak tudatában vagyok annak, hogy lesz még nem egyszer szombat este amikor egyedül fogsz otthon ülni is bámulni a tv-t azon agyalva, hogy de jó volna ha ott lennék veled... de nem lehet... most meg amikor lehetne akkor nem kell... ha az sietségnek számít, hogy én tudatosan kiszeretném használni a lehetőségeket... azokat a pillanatokat amikor lehet... akkor hát sietek... de most valahogy annyira tudatában vagyok az idő múlásának gyorsaságával... és nem tudok valamint nem is akarom azzal nyugtatgatni magam, hogy lesz még elég időnk egymásra... hát én azt kívánom, hogy így legyen... de attól még ugyanúgy szeretném ha most itt lennél... és érezném, hogy fontos vagyok neked... mert különben mit ér az egész???